A GKID (korábbi nevén GKI Digital) 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő legnagyobb online kereskedőkről. A tavaly megkezdett gyakorlatot folytatva az e-kereskedelmi kutatócég ezúttal is több tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő rangsora mellett ismét elkészült a dedikáltan online FMCG termékek eladásával foglalkozó cégeket tömörítő lista is. Idén először a bruttó 5 milliárdos online forgalmat meghaladó, 100 százalékban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült.

Koncentráltabbá vált az online piac 2021-ben

2021-ben a magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma meghaladta a bruttó 520 milliárd forintot. A TOP15 kereskedő forgalma már a teljes online kiskereskedelmi piac 43 százalékát képviseli (ez két százalékpontos emelkedés a tavalyi mezőny piaci súlyához képest). Ezzel minden online elköltött 100 forintból 43 forintot a TOP15 online áruház valamelyikében hagytak ott a magyar vásárlók 2021-ben.

A magyar online kiskereskedelmi piac - leginkább a pandémia hatására történt - koncentrálódását jelzi, hogy a TOP10 forgalmi súlya is tovább erősödött: 36 százalékról 39 százalékra.

eTOPLISTA - TOP 15

A 2021-es online forgalmi adatok alapján Magyarország legnagyobb e-kereskedője ezúttal is az eMAG-Extreme Digital lett. A piacvezető vállalat súlyát jelzi, hogy saját piactere, az eMAG Marketplace önmagában is a negyedik legnagyobb forgalmú szereplő lenne a listán, ha különálló vállalkozásként rangsorolnánk. A dobogó második fokára - története során először, egy helyet javítva - a cseh Alza került. A 2021-es eredmények alapján, az idei eTOPLISTA harmadik helyén a Media Markt online áruháza végzett.

Idén ismét az ötödik helyre került a Telekom, a vállalat egyben az ország legnagyobb online mobil és tablet értékesítője is. A 15-ös mezőny legnagyobb fejlődése a Kifli.hu-hoz köthető: a cseh online élelmiszeráruház a tavalyi listán még a 12. helyen szerepelt, de a sikeres piaci terjeszkedésének köszönhetően a mostani - 2021-es adatokon alapuló - rangsorban már a hatodik helyre ugrott fel, ezzel az online FMCG kereskedők mezőnyében közelebb került a 4. Tesco-hoz, aki 2021-ben még megtartotta a kategórián belüli első helyét. Az összesített mezőny legnagyobb, 100 százalékban magyar tulajdonosi hátterű cége az Euronics, mely a 2021-es eredményeivel az összesített mezőny 7. helyezését érte el. A TOP15 újonca idén a 14. helyen debütáló pepita.hu, amely hibrid (saját és piacteres) értékesítési modelljével néhány éven belül akár az eMAG Marketplace kihívója is lehet.

FMCG

Az online élelmiszer és drogéria kereskedők (FMCG) mezőnyének legnagyobb forgalmú szereplője ismét a Tesco lett, második helyre - szintén másodszorra - a Kifli.hu került, míg a harmadik pozíció 2021-ben is az Auchan online áruházáé lett.

Az FMCG termékkategória internetes értékesítési forgalma 2021-ben 53,7 százalékkal nőtt Magyarországon: ezzel ez lett a leggyorsabban bővülő szektor az online kiskereskedelmen belül, miközben a negyedik legnagyobb online területté is vált a maga bruttó 118 milliárd forintos forgalmával. A TOP8 kereskedő 2021-es összesített online forgalma elérte a bruttó 80 milliárd forintot. Mivel ezen kereskedők nem csak gyorsan forgó fogyasztási cikkeket értékesítenek, a szektor bruttó 118 milliárdos forgalmának hozzávetőleg 63 százalékáért felel a nyolc legnagyobb kereskedő.

A legnagyobb 100 százalékban magyar webshopok

Az e-kereskedelem növekedésével együtt, a magyar piacon évről évre egyre meghatározóbb a külföldi cégek fölénye. A régión belül a német, cseh, lengyel és román e-kereskedők is előszeretettel választják stratégiai szempontból fontos piacnak a magyart. A környező országok ismert kereskedői, a sokszor fejlettebb piaci környezetből érkezve könnyen válhatnak sikeres szereplőkké a magyar piacon is. Az eTOPLISTA idei mezőnye is ezt a mintát támasztja alá. Épp ezért még nagyobb eredmény, ha egy ilyen nemzetközi ligában a magyar hátterű, sőt akár 100 százalékban magyar cégek is helyt tudnak állni.

Az online értékesítés terén tapasztalható piaci koncentrálódás egyértelműen a szélesebb termékkínálattal futó, vagy nagyobb kosárértékű kereskedőnek kedvez, ezért ebben a mezőnyben egyre nehezebb igazán nagyra nőnie a gyakran szakosodás, specializálódás mellett döntő magyar online kereskedőknek.

Bár a GKID adatbázisában több mint 35 ezer magyar webáruház szerepel, közülük bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalommal alig több mint tíz cég rendelkezik a magyar mezőnyben.

A 100%-ban magyar cégek listáját az Euronics műszaki áruház vezeti, második helyre - az egyik legrégebbi magyar webáruház - az Aqua került, a képzeletbeli dobogó harmadik fokárapedig a számítástechnikára specializálódott, 2004-ben indult iPon került. A cég a magyar piacon elért eredményei mellett további öt másik ország online piacán van jelen lokalizált értékesítéssel, ezzel az egyik legambiciózusabb nemzetközi terjeszkedésű vállalat a mezőnyben.

A legismertebb webáruházak listáján is egyre több a nemzetközi márka

Az online vásárlás kapcsán egyre kevésbé beszélhetünk országhatárokról. A vásárlók fejében és preferenciái között számos olyan online kereskedői márka van kiemelt helyen, amely a fogyasztók szemszögéből nézve magyarnak tűnik, akár magyarul is jól csengő márkanév mögül értékesít, miközben a gyakorlatban sokszor se magyar operációja, se magyar céges entitása sincs, és csupán egy logisztikai partner útján képviselteti magát a magyar piacon. Ez a működési logika leginkább a ruházat, divat, szépség szegmens kereskedői körében érhető tetten és talán ez az e-kereskedelmi terület a leginkább kitett a külföldi kereskedők térhódításának.

Az eTOPLISTA részeként ezúttal is összegyűjtötték a legnagyobb spontán márkaismertséggel rendelkező webáruházakat, akiket az első helyes említések (ún. top of mind), valamint a további spontán említések összesített száma szerinti sorrendben mutattak be. Az ismertségi rangsor első két helyezettje megegyezik az eTOPLISTA első két helyezettjével. A harmadik helyre azonban már egy teljes egészében külföldi webáruház, a kínai Aliexpress került.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!