A szakmai szervezetek szerint az új rendeletek akadályozhatják az ország klímacéljainak elérését, miközben más európai országokban egyre inkább elősegítik a megújuló energiaforrások használatát.


A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség (MNNSZ) nemrég tiltakozott a kormány által tervezett új napelemes szigorítások miatt. Ennek ellenére, már néhány órával a Szövetség állásfoglalása után megjelent a Magyar Közlönyben a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatát módosító rendelet, amely több mint 100 pontban szabályozza az építési kereteket és az ingatlanok tervezését. A rendelet több pontban érinti a napelemek és napkollektorok telepítését, valamint a szélerőművek létesítését is, amely alapvető változásokat hoz az energetikai iparág számára.

Az új rendelet szerint számos helyen szigorodnak a napelemek telepítésének szabályai. Az egyik legfontosabb változás, hogy

és külön engedélyt kell majd kérni, ha valaki mégis ilyen ingatlan területén szeretne napelemeket elhelyezni.

A tetőkön, homlokzatokon, közterületen, térburkolatként, illetve parkolók árnyékolására történő napelem-elhelyezésre vonatkozó szabályokat szintén részletesen szabályozták. Az új rendelet szerint vegyes építésű övezetekben is szigorúbb feltételek mellett lehet csak napelemeket telepíteni.

A szélerőművek telepítése szintén jelentős változásokon esett át a friss szabályozás következtében. Az új rendelet meghatározza, hogy szélerőműveket csak a beépítésre szánt területektől mérve 700 méteres védőzónán kívül lehet telepíteni. Emellett

Az új szabályozás külön kitér arra is, hogy a Magyar Honvédség radarjaihoz és katonai repülőterekhez közeli területeken (40 illetve 15 kilométeres távolságon belül) nem lehet új szélerőműveket létesíteni, és a meglévő szélerőművek magasságát sem lehet növelni, valamint ezek a parkok nem bővíthetők.

Ezek a szabályok ugyan lazítanak a korábbi teljes szélerőmű-stopon, amely szerint 2029-ig nem létesülhetett volna új szélerőmű az országban, azonban az új feltételek továbbra is komoly korlátozásokat jelentenek.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy a szabályozás enyhítésének ellenére 2029-nél korábban nem várható új szélturbina telepítése az országban.

Szilágyi László, a Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség alelnöke élesen kritizálta a kormány új intézkedéseit. Facebook-posztjában így fogalmazott: "Fel vagyok háborodva! Veszek egy nagy levegőt és egyeztetek a többi szakággal és kiadunk hivatalos állásfoglalást. Ez a nem hivatalos, hanem a magánvéleményem."

A szakmai szervezetek aggodalma érthető, hiszen az új szabályok jelentős hatással lehetnek a megújuló energiaforrások terjedésére Magyarországon. A napelemes rendszerek korlátozása és a szélerőművek telepítésének szigorú feltételei akadályozhatják az ország klímacéljainak elérését, miközben más európai országokban – például Ausztriában – egyre inkább elősegítik a megújuló energiaforrások használatát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!