A kormány idén január óta nem hozza nyilvánosságra, hogy hányan várnak szociális ellátásra, például idősotthoni elhelyezésre. Ez azért is különös, mert korábban havonta frissítették az összesítést a szocialisportal.hu oldalon, hogy hányan várnak szociális ellátásra, például idősotthoni elhelyezésre - írta meg a Népszava.


Tavaly év végén 54 ezer férőhelyen láttak el 52 ezer idős embert, és 32 ezer név szerepelt a várólistán, míg 2018 áprilisában a fogyatékosok, pszichiátriai- és szenvedélybetegek otthonaiba jelentkezőkkel együtt is csak 28 ezren voltak a várakozók.

A lap szerint az LMP parlamenti képviselője, Ungár Péter augusztus óta többször is írásban kért magyarázatot a nyilvános adatközlés megszüntetésére az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi). Kérte a friss számokat is, de nem jutott közelebb az igazsághoz. Rétvári Bence, a tárca államtitkára csak annyit közölt, hogy egy kiemelt uniós projekt keretében fejlesztik a szociális ágazat informatikai rendszerét, ami érinti a nyilvántartásokat is, ezért hagyták abba az adatok közlését. Ungár Péter most közérdekű adatigényléssel próbál meg információhoz jutni. A lapnak azt mondta: abszurdnak tartja, hogy a normatívák kifizetéséhez mindenképpen szükséges létszámadatokat is visszatartja a kormány, szerinte erre az az egyetlen magyarázat, hogy a listákból egyértelműen kiderül, az utóbbi tíz évben az Orbán kabinet egyetlen új állami idősotthoni férőhelyet sem létesített, és ha ez így marad, az társadalmi tragédiához vezet.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!