A Tisza Párt vezére péntek este már elment, hogy felragassza a közmédia épületére a 16 pontját, amit ma élő adásban is be akar olvasni. Azt követeli, hogy élőben közvetítsék a demonstrációt.


Ahogy arról korábban is írtunk, Magyar Péter tüntetést szervezett október 5-ére, szombat délután 3 órára az MTVA székháza elé, tiltakozva „a kormányzati propaganda folyamatos hazugságai” ellen. A TISZA Párt elnöke már péntek este elment a helyszínre, és a közmédia épületére felragasztotta a 16 pontját, amit ma élő adásban is be akar olvasni.

A politikus követeli többek között

Magyar Péter és pártja nagy erőkkel készül a mai tüntetésre. A TISZA Párt elnöke még egy nyílt levelet is írt Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának – vagy ahogy ő nevezte, a „köz”média vezetőjének. Ebben

A politikus levelét teljes egészében közöljük:

„Vezérigazgató Úr,

Ma hatalmas tömeg fog demonstrálni az ön által vezetett, évi 140 milliárd forint adófizetői pénzből kitartott propagandagyárnál.

Tegnap este személyesen kerestem önt a Kunigunda útja 64. szám alatt, de sem ön, sem a sameszai nem tartózkodtak az épületben. Mivel átadni nem tudtam, kiragasztottam a főbejáratukhoz a magyar emberek millióinak 16 pontos követelését a “köz”média valódi közszolgálati médiává alakításáról.

Vezérigazgató úr,

Felszólítom, hogy ma este, a demonstráció végeztével biztosítsa annak lehetőségét, hogy a mára már több millió honfitársunk által támogatott, legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként élő megszólalási lehetőséget kapjak a vonatkozó jogszabályok alapján. Biztosítsa annak lehetőségét, hogy beolvashassam a 16 pontot és beszélhessek hazánk valódi állapotáról. A mi demonstrációnk békés lesz, de határozott, nem fogjuk hagyni, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy eddig folyt. Nem fogjuk elfogadni, hogy az önök intézményében továbbra is csak aljas hazugságok és uszítások hangozzanak el. Nem fogjuk hagyni, hogy a “köz”média műsorait a továbbiakban is a Karmelita Palotában szerkesszék, és minden műsor a Propaganda Minisztérium iránymutatása mellett készüljön.

Vezérigazgató úr,

Talán ön is tudja, hogy még a rendszerváltás előtti diktatúrában sem merte megtenni a diktatúra televíziója, hogy ne közvetítse az 1956-os forradalmárok újratemetését, ahogy 2006-ban sem merte elhallgatni a “köz”televízió, hogy a saját székháza előtt milyen események zajlanak. Felszólítom, hogy több független sajtóorgánumhoz hasonlóan a “köz”televízió is közvetítse élőben a mai demonstrációt.

Vezérigazgató úr,

A sajtó lehet a szabadság, de lehet az elnyomás és a diktatúra jelképe is. Nem véletlenül vonultak a márciusi ifjak Landerer nyomdája elé és nem véletlenül tört ki 1956. október 23-án az első fegyveres összecsapás a Magyar Rádió épülete előtt.

Vezérigazgató úr,

“Feltámadott a tenger, a népek tengere.” Most még kér a nép. Legyen bölcs és ne köpje szembe a honfitársai millióit!

Várjuk önt is a színpadra. Találkozunk délután a Kunigunda útja 64. szám alatt. Ne bújjon Pintér Sándor biztonsági cége mögé! Ne féljen! Mi nem félünk”

– zárta sorait Magyar Péter.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!