Biblia művésznév, alanyi költő is a mentorok elé lépett, de akadt olyan versenyző is, aki korábban már felléphetett a Wellhello koncertjén, és olyan is, aki nemes egyszerűséggel a boldogságot keresi.


Kovács Zoltán „Zákeusnak” 2021-ben a Táborban ért véget az X-Faktor, a mentorok azzal küldték haza, hogy énekeljen dallamosabb számokat. Zákeus a bevezetőjében biztosított minket, hogy megfogadta a tanácsot. Ez egy örök dilemma: ha van egy stílusod, mondandód, kell-e, lehet-e azon módosítani azért, hogy nagyobb sikert arass, vagy hiteltelenné válsz?

Érdekelne Zoltán becenevének a története. Zákeus a bibliai vámszedő, aki felmászott a fügefára, hogy jobban lássa Jézust, és a Megváltó aznap az ő házában szállt meg. Egy ilyen név intellektualitást sugall, de aztán sokszor kiderül, hogy valami végtelenül egyszerű és profán magyarázat áll mögötte.

A dal szerencsére megerősítette az intellektuális vonalat. Majka rájött, hogy ő az online térből már ismeri a srácot és a dalt is. Tóth Andi szerint Zákeus nagyon jól ki tudta fejezni az előadásával a dalt. 4 igennel tovább jutott.

Bodács Judit képzőművész, éneklés nélkül élni se tudna. Apukája figyelt fel tehetségére, de tanulni sosem tanult énekelést. Az ilyesmi ritkán jelent jót. Még választást is engedte a mentoroknak, hogy mit szeretnének hallani tőle. Két dalt hozott: az Aerosmithtől a Dude-ot, és a Napóleon Boulevardtól a Júlia nem akar a földön járni-t. Némi tusakodás után Majka győzött és Júlia.

Gáspár Laci egy idő után leintette, és kérte az Aerosmith-dalt is, nem tudom, mire számított. A színpadi jelenlét rendben volt, de semmi más. Ennek ellenére Laci mindent elkövetett, hogy tovább jutassa a hölgyet. Többszörösen átírta a szabályokat, Majka helyére behívta Pápai Jocit, és engedte, hogy Judit második ráadásként elénekelje a Noxtól a Százszor ölelj még! című slágert.

Végül mindenki jól járt, kivéve szegény Juditot: jó sok műsoridőt el lehetett tölteni, és tovább se jutott.

A következő perceket kicsit felpörgették, összemixelve érkeztek a versenyzők. Például az ukrajnai Tronko Alina, aki annak ellenére nagyon jó volt, hogy Spice Girlst énekelt. A Wannabe azon dalok egyike, ami nálam már eleve -10 pontot jelent. Kivéve, ha a Post Modern Jukebox verzióról beszélünk, de persze itt ez fel sem merült.

Kiemelném még Balogh Jánost, aki az X-Faktor történetének egyik legjobb válaszát adta.

Amikor Valkusz Milán megkérdezte „Mi szeretnél lenni?”, nemes egyszerűséggel annyit felet: „Boldog”.

Az egyik szünetben Andi feltette a kérdést, hogy „Mióta van ennyi rapper?” Amire Laci kifejtette, hogy csak pár éve, mindenki rapelni akar, mert azt hiszik, hogy ahhoz annyira nem kell zenei tehetség.

Németh Krisztián Kevinnek a zene segít feldolgozni a nehéz érzelmeket. Az övé idén az X-Faktor egyik legkeményebb sztorija. Öt éves volt, amikor az anyukája ott hagyta az ovi előtt. Szó szerint. Kapott egy telefont, azt mondta, bemegy valamiért a boltba, és többé nem jött vissza. Ezután a nagymamája nevelte. Sajnos ő már nem élhette meg, hogy unokája az X-Faktorban szerepel.

Kevin bizonyítani jött az X-Faktorba, és ez sikerült neki. Lacinak pedig sikerült megfogalmazni az X-Faktor versenyzők ars poetikáját:

Falvédőre vele!

Miután egymás után több remek produkciót láthattunk-hallhattunk, sejteni lehetett, hogy meg lesz ennek a böjtje. Az X-Faktor nem hagyja sokáig, hogy jól érezd magad. A büntetés ezúttal Béla, a fogatlan amszterdami DJ személyében érkezett. „DJ Full” előadta, hogy ő repülővel és limuzinnal érkezett, viszont akkora lyuk tátong az alsó fogsorán, ami mindenképp felvet kérdéseket. De politikailag egyik sem lenne korrekt, úgyhogy ne firtassuk.

Ezután futószalagon jöttek a futóbolondok. Ditti életének a K-pop adott új értelmet. Bele sem merek gondolni, milyen élete lehetett addig. Érdekes volt a bácsi, aki a meditációs technikáját próbálta népszerűsíteni, aztán ott volt Viktor, aki nem szólt egy k…va szót sem – a produkció közben sem, ugyanis táncolt, ami nyilván kimondottan előnyös egy énekes tehetségkutatóban. A zsűri gyorsan kiszórta a nemeket, és roboghattunk tovább.

A nagykátai Pendrive fejében kicsit rendet kéne vágni. „Azért hordok napszemüveget, hogy ne a személyiségemmel foglalkozzanak… Amellett az imidzsemnek is jót tesz, hogy napszemüvegben vagyok a színpadon.”

A személyiség és az imidzs azért egy iciri-picirit összefügg. A Dust Bunnies on the Floor című saját dalt hozta.

Ennek ellenére Milán szerint Pendrive új stílust teremtett. Laci is nagyon belelkesedett. Andi viszont nemet mondott. Majkára maradt a döntés, aki nagyon hezitált. Végül Miller Dávid és Pápai Joci nyomása kellett, hogy Majka megadja magát. Tóth Andi pedig megjegyezte:

Mostantól ez lesz a mottóm.

Miklós Vivien belekóstolt a színészkedésbe, de inkább az éneklésben látja a jövőjét. Miután elénekelte nekünk Olivia Rodrigo Driver’s Lincence című számát, mi is. Van még mit tanulnia, de ez a lány még nagyon sokra viheti, van ötlete, ízlése, és hangja is. Repült a 4 igen.

Sárközi Rolandot a zenész nagypapája tanítgatta. Roland nem aprózza el, meg szeretné nyerni az X-Faktort. Tesz is érte. Demjén Ferencet énekelni nagy bátorság, mégis csak az ország egyik legjobb énekeséről és legismertebb hangjáról van szó. Laci nagyon tehetségesnek tartja Rolandot, de őszintén megmondta neki, hogy ízléstelenül énekelt, telerakta hajlításokkal, ami egész egyszerűen fölösleges. (És amit egyébként a nagypapája is mondott neki.) Majka épp ezért nemet mondott, de a három mentortársa erős ejnyebejnyével továbbjuttatta a táborba. A srác szerencsére alázatosan fogadta a bírálatot és megígérte, hogy tanul a hibákból.

Czeglédi Ágnes alias Czeglady korábban a Wellhellónak vokálozott, akik később meghívták, hogy lépjen fel velük az arénás koncertjükön. Billy Eilish dallal jutott tovább.

Kicsit kínos pillant volt, amikor megjelent a színpadon Ösi Ronni, aki arról (nem) híres, hogy Majoros Hajni Csak rázd fel című klipjében rappelt. Majka nem hogy nem ismerte meg, de szemmel láthatóan gőze sem volt az egészről. Ennek ellenére igennel szavazott.

Deffent GyörgyiGunstól a Wellcome to the Junglet énekelte atomosan, ő is 4 igent kapott.

Kecskés Tamás Erdélyből érkezett, saját verseit zenésíti meg. Legnépszerűbb dala a Youtube-on a Napszemcsi. A címből azért talán sejthető, hogy nem egy Kaláka színtű produkcióra kell gondolni.

Szó szerint idézném alanyi költőnk egy sorát, ez alapján mindenki elhelyezheti őt az Uhrin Benedek-Lovasi András skálán:

Bulinak jó volt, az tény, Majka, Laci, Dávid és Milán is a színpadra sietett táncolni. Megint Andi mondta ki a kulcs mondatot: „Magic Mike újratöltve.” A jó bulit értékelték a mentorok, és továbbjuttatták Tamást.

A temesvári Császár Tímea neve dacára nem nagyon tud magyarul. Legalábbis ezt állítja magáról. Pedig szépen beszélt magyarul, de aztán átváltott inkább angolra. Kicsit hiányolom, hogy a műsorkészítők nem érezték fontosnak rávilágítani, mi az oka annak, hogy egy magyar nevű temesvári lány nem tud jól magyarul, azért ennek van némi hírértéke.

Aztán elkezdte énekelni a House of the Rising Sunt, és többé semmi más nem érdekelt. Szerelmes vagyok, élő showba vele, nyerje meg. Kár, hogy az X-Faktorban nincs golden buzzer. Sajnos az adás és a prudkciók már csak az RTL+-on érhetőek el, de aki teheti, nézze vissza Timi produkcióját.

A negyedik adás nekem kicsit lötyögősebbnek tűnt a korábbiaknál. Nem voltak olyan történetívek benne, mint korábban. De hallhattunk legalább 3-4 olyan énekest, akik komolyan esélyesek az élő show-ra. Tulajdonképpen én már szívesebben nézném a tábort, de arra egyelőre még várnunk kell.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!