Mint egy rég nem látott ismerőssel való találkozást, úgy lehetett várni az idei divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságot, amit az elmúlt két évben nem rendeztek meg a koronavírus-világjárvány miatt. Emiatt 2019 óta csak kis számú tétmeccsen lehetett látni a világ második vonalában szereplő válogatottakat, és hogy még megtippelhetetlenebb legyen a ljubljanai torna végkimenetele, az ukrajnai háború miatt Oroszországot és Fehéroroszországot kizárták az elitvébéről, a helyükre pedig Franciaország és Ausztria jutott fel, azaz a divízió I-es mezőny papíron két legerősebb csapata.

Így hirtelen a magyar válogatott esélyei is megnőttek a feljutásra, nem is kicsit.

Két hónappal ezelőtt ugyanis még úgy festett, hogy a hatcsapatos mezőny négy tagja is a világranglistán magasabban jegyzett válogatott lett volna, míg a divízió I/B-ből az elsősorban székely hokisokra építő Románia jutott fel, amely látványos javuláson ment át az elmúlt években. Ehhez képest most két erős rivális is kikerült a képből, a korábbiakhoz megszokotthoz képest pedig ezúttal eggyel kevesebb, azaz öt csapat küzd a két feljutó helyért - az utolsó viszont kiesik -, és a 2019-ben utolsó helyezett Litvániával töltötték fel az I/A-t.

Sebők Balázs és Erdély Csanád várakozásai az első meccs előtt:

Mindezek után akár el is várhatnánk a biztos feljutást, de az nyilvánvaló hiba lenne - két csapat is erősebb a jelenlegi mezőnyből. Ezt hangoztatta a hétfői edzésen a szövetségi kapitány, a svájci és német bajnok, Svájccal vb-ezüstérmes Sean Simpson is, aki szerint mindenkinek meg kell értenie, nem automatizmus a szintlépés.

  • A házigazda Szlovéniát világbajnokságon eddig még nem sikerült legyőzni, tízből tíz vereség a mérleg, a legutóbbi hét mérkőzésen mindössze öt gólt ütöttek a magyarok a riválisnak. A több német élvonalbeli játékost is bevető szlovénok ahhoz is hozzászokhattak, hogy legnagyobb sztárjuk, Anze Kopitar hiányzik a divízió I-es vébékről, és ezúttal is az NHL rájátszásában szerepel a Los Angeles Kingsszel.
  • Dél-Korea ellen nem túl fényes a közelmúlt, a legutóbbi két egymás elleni vb-meccset ugyanis az ázsiai csapat nyerte. A koreaiak 2015-ben a divízió I/B-ből jutottak fel, 2018-ban viszont már a világelitben játszhattak, és bár egyből kiestek, a legutóbbi világbajnokságon egy pontra voltak a feljutást jelentő második helytől. Érdekesség, hogy ahogy idén, úgy 2019-ben is ellenük kezdtük a vébét, akkor a gyors játékosaira építő Dél-Korea 5-1-re nyert.
  • Románia 2019-ben feljutott a divízió I/B-ből és egy kifejezetten érdekes szereplője a mostani mezőnynek. Elsősorban székely hokisokból áll a csapat, kilenc játékost is az Erste Liga bajnoka, a Csíkszereda ad a válogatottba, amely honosított jégkorongozókat is bevet. Velük 2020 februárjában, az olimpiai selejtezőből van emléke a magyar válogatottnak, akkor hosszabbításban, Erdély Csanád góljával sikerült nyerni 3-2-re.
  • Litvániát eddig mindegyik tétmérkőzésén legyőzte Magyarország, ez három éve bennmaradást ért a divízió I/A-ban.

Ebből is látszik, hogy bár nőttek az esélyek és kedvezőbb helyzetbe került a magyar válogatott, de kijelenteni nem lehet, hogy feljut a világelitbe, ahhoz egy papíron bravúrnak számító győzelemre is mindenképpen szükség lenne. Ugyan nem érdemes a felkészülési mérkőzésekből komoly következtetéseket levonni, de ellenfeleink közül Dél-Koreától és Szlovéniától is kikaptunk.

Koszticsák Szilárd / MTI

Az ugyanakkor mindenképpen pozitívum, hogy a Fehérvár története legjobb szereplésén van túl, ugyanis eljutott az osztrák bázisú bajnokság döntőjéig, a keretéből érkező egy sornyi játékos így alighanem még soha nem csatlakozott ilyen jókedvűen a válogatotthoz. Sofron István a Csíkszeredával lett bajnok, Arany Gergely, Nagy Gergő, Kóger Dániel és a honosított Rasmus Kulmala Erste Liga-döntőzött a Ferencvárossal, amellyel magyar aranyérmesek lettek. A keret legjobbja, Sebők Balázs a Tamperével szerzett bronzérmet a finn élvonalban, a KooKoo elleni helyosztón még gólt is ütött. Nagy érvágás viszont, hogy a fehérvári Bartalis István, valamint a svéd élvonalban hokizó Galló Vilmos is kihagyja a világbajnokságot sérülés miatt.

Az Erste Liga négy legjobb mutatójával rendelkező kapusa közül három áll Simpson rendelkezésére (Arany, Rajna Miklós és Hetényi Zoltán), és alighanem sok dolguk lesz, mivel gólképes a magyar védelem, amely legutóbb 2019-ben, a lengyelek ellen hozott le nullára egy mérkőzést.

Nyolcan is vb-újoncok a magyar keretből: Arany, Fejes Nándor, Kiss Roland, Horváth Milán, Papp Kristóf, Sárpátki Tamás, Tóth Richárd és Kulmala. A rutint Vas János képviseli majd, aki a 16. világbajnokságán játszhat.

A világelitbe korábban kétszer (2008-ban és 2015-ben) feljutott Magyarország tehát kedden a dél-koreai, szerdán a litván, pénteken a házigazda szlovén, vasárnap pedig a román válogatottal csap össze. A mérkőzéseket a Sport Tv adja.

A program és a magyar keret

kedd:
Magyarország-Koreai Köztársaság 15.30
Szlovénia-Litvánia 19.00

szerda:
Magyarország-Litvánia 15.30
Szlovénia-Románia 19.00

csütörtök:
Románia-Koreai Köztársaság 15.30

péntek:
Koreai Köztársaság-Litvánia 15.30
Szlovénia-Magyarország 19.00

szombat:
Románia-Litvánia 15.30

vasárnap:
Magyarország-Románia 15.30
Szlovénia-Koreai Köztársaság 19.00

A magyar keret:

kapusok:
Rajna Miklós (klub: UTE, születési idő: 1991.06.22., válogatottságszám: 50, kapott gólátlag: 3,05, védési hatékonyság: 90,2 százalék)
Arany Gergely (FTC-Telekom, 1996.12.31., 9, 1,13, 96,3)
Hetényi Zoltán (DEAC, 1988.02.18., 60, 2,89, 93,1)

hátvédek:
Fejes Nándor (Gyergyói HK, 1999.01.16., válogatottszám: 15, gól: 0, gólpassz: 2, pont: 2)
Macaulay Scott (MAC HKB Újbuda, 1990.11.23., 25, 1 1, 2)
Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék, 1988.02.17., 133, 11 24, 35)
Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda, 1997.07.27., 64, 2 5, 7)
Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék, 1999.04.17., 18, 1 2, 3)
Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda, 1988.07.26., 122, 5 15, 20)
Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19, 2001.02.02., 11, 0 0, 0)

csatárok:
Papp Kristóf (Michigan State University, 2001.06.27., 14, 3 0, 3)
Sárpátki Tamás (Gyergyói HK, 1994.12.28., 40, 5 6, 11)
Tóth Richárd (MAC HKB Újbuda, 1995.11.03., 19, 3 0, 3)
Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19, 1996.04.05., 72, 18 20, 38)
Hári János (Hydro Fehérvár AV19, 1992.05.03., 86, 23 47, 70)
Sofron István (SC Csíkszereda, 1988.02.24., 132, 63 50, 113)
Vas János (HC Presov, 1984.01.29., 132, 25 36, 61)
Kulmala Rasmus (FTC-Telekom, 1994.06.21., 5, 1 1, 2)
Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19, 134, 18 22, 40)
Nagy Gergő (FTC-Telekom, 1989.10.10., 104, 22 36, 58)
Kóger Dániel (FTC-Telekom, 1989.11.10., 91, 16 29, 45)
Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19, 1996.06.28., 62, 9 17, 26)
Sebők Balázs (Ilves, 1994.12.14., 50, 10 16, 26)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!