Egy amerikai születésű kínai modell, Ku Aj-ling nyerte meg a női síakrobaták big air számát a pekingi olimpia keddi versenynapján.
Kapcsolódó
Ripityára tört az amerikai alpesi síző lába
A cél előtt hatalmasat bukó Nina O'Briennek a síp- és szárkapocscsontja is eltört.
A 18 éves sportoló San Franciscóban született amerikai apától és kínai származású bevándorló anyától, ám utóbbi révén 2019-ben honosítás útján kínai állampolgárságot szerzett és már új hazája színeiben nyert két világbajnoki címet tavaly.
Amikor az Egyesült Államokban vagyok, amerikai vagyok, de amikor Kínában vagyok, kínai vagyok
- nyilatkozta, ezzel komoly rajongótábort szerezve magának Pekingben is.
A fővárosi Big Air Soukangon rendezett látványos, az olimpián most debütáló számban három sorozatot rendeztek, ezekből minden indulónak a két legjobb ugrása számított. Az összesítés alapján Ku mutatta be a legjobb és legszebb trükköket a légi bemutatója során, a második a francia Tess Ledeux, a harmadik a svájci Mathilde Gremaud lett.
Ku Aj-ling divatmodellként is komoly karriert futott be, január óta számos kampányban vett részt, többek között a Gucci, a Tiffany és a Louis Vuitton képviseletében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Eileen Gu ???????????????? (@eileen_gu_) által megosztott bejegyzés
Emellett több magazin (például az Elle és a Vogue China) címlapján is szerepelt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Eileen Gu ???????????????? (@eileen_gu_) által megosztott bejegyzés
Téli olimpia, síakrobatika, női big air
1. Ku Aj-ling Eileen (Kína) 188,25 pont
2. Tess Ledeux (Franciaország) 187,50
3. Mathilde Gremaud (Svájc) 182,50