Nem volt túl technikás az összecsapás, elképesztő lendülettel eset egymásnak a két versenyző. Már az első menetben vége lett a bunyónak.


Technikai KO-val ért véget Shane Tusup és Torghelle Sándor összecsapása vasárnap este a Sztárboxban. Az úthengerként előre törő exfocista háromszor is padlóra küldte az edzőt.

A két versenyző a férfi középsúlyban feszült egymásnak. Mindezt azután, hogy

Vasárnap este az egykori válogatott focista be is bizonyította, hogy nem nyugdíjas tempót diktál, és elképesztő vehemenciával esett neki az ellenfelének a szorítóban. Hosszú Katinka egykori párja próbált védekezni, de Torghelle 20 másodperc alatt háromszor is földre küldte az edzőt. Igaz, ezek közül az egyik esetben Tusup inkább elvesztette az egyensúlyát, és közben azért az exfocista is leesett egyszer földre. Ez azonban nem mentette Tusupot, és

Az edző láthatóan kiakadt az eredményen, és kisétált a helyszínről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!