Az Ebihal büfé tulajdonosa nem aggódik az ár miatt, azt mondta, hogy ők ehhez már hozzá vannak szokva.


Országszerte önkéntesek és szakemberek ezrei dolgoznak, hogy leküzdjék a Dunán érkező áradást. Vannak azonban olyanok a folyó mellett élők között, akik szinte sztoikus nyugalommal várják az érkező árhullámot.

Ilyen például Darók János is, akivel az ATV Heti napló című műsorában beszélgettek az árvízhelyzetről. A Lupa-szigetnél található Ebihal büfé tulajdonosa az interjú során elmondja, hogy

János azonban nem aggódik a közelgő ár miatt, azt mondta, hogy ők ehhez már hozzá vannak szokva. Arra a felvetésre pedig, hogy egyetlen szakembert sem látni, János azt feleli: itt vagyok én.

- mondta a büfétulajdonos.

Ezt már a műsorvezető, Sváby András sem állta meg mosolygás nélkül, mikor visszakapcsoltak a stúdióba, és megjegyezte, hogy irigylésre méltónak tartja János optimizmusát.

A teljes beszélgetés körülbelül az 5. perctől látható:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!