A Smash Mouth egykori énekese 56 éves korában halt meg.
Talán a legtöbben a népszerű animációs film betétdaláról ismerik a Smash Mouth zenekart, amelynek egykori énekese ötvenhat éves korában hunyt el.
Az énekes jellegzetes hangját a Shrek első részében mindenki hallhatta, a filmben ugyanis két számban is hallhatjuk a zenekart. Az All Star és az I'm a Believer című Monkees-feldolgozás is világsiker lett a rajzfilm népszerűségének köszönhetően.
Az énekes múlt hétvégén hospice-ellátásba került az együttes menedzsere szerint. Mivel Harwell a májelégtelenség végső stádiumában szenvedett, korábban azt mondták az orvosok, hogy már csak egy hete van hátra.
– tette hozzá akkor az együttes menedzsere.
(Forrás: 168.hu)