Hétfőn bontják a Lánchíd és a Várhegyi alagút felújítási tenderét, de úgy tűnik, már megvannak a nyertesek, ugyanakkor szomorú, hogy olyan sokba kerül a hídjavítás, hogy az alagútra várhatóan már nem marad pénz - írja az mfor.hu.


A portál információ szerint a Fidesznél és a fővárosnál is egyaránt jól fekvő, a hármas metró rekonstrukciójában is szerepet kapó Strabag újíthatja fel a Lánchidat és a 2-es villamos pesti hídfője alatti villamospályáját és aluljárót, míg az alagút rekonstrukcióját Szíjj László cége, a Duna Aszfalt kaphatja. A hídfelújítási munkába a pályázaton állítólag szintén induló Hídépítő-csoportot is bevonhatják majd alvállalkozóként, részben a feladat nagysága, részben a pályázati eredmény megtámadásának elhárítása okán.

A cikk megjegyzi, a Lánchíd felújítása nem halasztható tovább az átkelő rohamosan romló állapota miatt. Így a városvezetés várhatóan kettébontja a Lánchíd és a Váralagút felújítását és az utóbbi tenderrészt eredménytelennek nyilvánítják és bizonytalan ideig elhalasztják, hogy nekiláthassanak a hídfelújításnak. Abban bíznak, hogy az alagút nélküli megrendelésre elég lesz a 23,4 milliárd.

Kiemelt kép: MTVA/Faludi Imre


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!