Elfogadta a közbeszerzés műszaki tartalmát a BKK igazgatósága, így már a jövő év elején elkezdheti a felújítást a majdani győztes, közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A híd a közlemény szerint addig is biztonságos marad - erről a Budapest Közút szakemberei gondoskodnak: szombattól a déli járda ideiglenes lezárásával.


Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója és Fendrik László, Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megbízott vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatót tartottak a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési eljárás elindításával kapcsolatos BKK-igazgatósági döntésről.

Tüttő Kata elmondta, hogy teljesült a közbeszerzés kiírásának egyik legfontosabb feltétele, a megváltozott műszaki tartalom elfogadása, ezek után a feltételes közbeszerzési eljárás elindítása lehetővé válik. A finanszírozást a főváros saját forrásból, részben hitelből, illetve a kormány 6 milliárdos hozzájárulásából oldja meg, amennyiben a kormány valóban betartja régóta hangoztatott ígéretét, hogy legalább az ÁFA-összegének megfelelő pénzzel támogatja a felújítást.

Szőke Gábor, a Budapest Közút vezérigazgatója elmondta, munkatársai naponta ellenőrzik, hetente vizsgálják a hidat, és folyamatosan gondoskodnak a kisebb javításokról. Ennek köszönhetően a hídon való közlekedés sem a gyalogos, sem a gépjárműforgalom számára nem veszélyes. Egy kisebb javítási munka szombaton indul el a folyásirány szerinti déli járdán, ezért ideiglenesen ezt lezárják a gyalogosforgalom elől, de a javítások végével visszaadják.

Fendrik László, a BKK megbízott vezérigazgatója végezetül hozzátette, hogy a társaság igazgatóságának mai, rendkívüli ülésen megszületett a döntés, amely lehetővé teszi a közbeszerzés elindítását, az áment a jövő héten mondhatják rá a testület tagjai. Jövő évben, kora tavasszal sor kerülhet a felújításra. 2023-ra pedig újjászülethet a Lánchíd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!