Összecsúszhat a Lánchíd és a Váralagút lassan két évtizede halogatott rekonstrukciója a hármas metró középső szakaszának felújításával - írta meg az mfor.hu.


A lapnak egy, a beruházásra rálátó, névtelenséget kérő forrása arról beszélt, hogy aligha tartható a Lánchíd és az alagút lezárásának kormányhatározatban rögzített 18 hónapos határideje

Az elmúlt években egyre rosszabb állapotba került átkelő felújításához készült dokumentáció ismeretében a projekt előkészítésében résztvevő szakértő legkevesebb két évre teszi a hídrekonstrukció forgalomkorlátozással együtt járó idejét, de még ez is legfeljebb akkor lenne elég, ha folyamatosan, éjszaka és hétvégén is dolgoznának a kivitelezők. Az mfor azonban úgy tudja, hogy ehhez nincs elég munkás.

A közzétett szerződéstervezet alapján úgy fogalmaznak: a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának felújítását 30 hónapon belül kell elvégezni. Ugyanennyi idő áll a Várhegy alagút felújítóinak rendelkezésére is. A két vállalkozói csapatnak, ha nem ugyanazzal szerződnének a két részfeladatra, együtt kell működnie. Ez még a munkák teljes összehangolása esetén is több 2 évnél.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!