A kampányrendezvényén láncfűrészt lóbáló Javier Milei azonban bejutott a második körbe.


Sergio Massa gazdasági miniszter végzett az első helyen az argentin elnökválasztás első fordulójában, így ő küzd majd a a novemberi második fordulóban Javier Milei ultraliberális jelölttel.

Mivel a 45 százalékot egyik elnökjelöltnek sem sikerült elérni, ezért november 19-én jöhet a második forduló.

Argentínában az infláció közel 140 százalékos, az előzetes várakozások alapján a választás esélyese pedig toronymagasan a magát anarchokapitalistának valló Milei volt. Ehhez képest meglepetés, hogy az élen mégis a jelenlegi gazdasági miniszter végzett az első fordulóban.

Milei még dél-amerikai viszonylatban is kirívó figurának számít a sajátos megjelenésével, a bozontos frizurájával. Az 51 éves politikus többek között azzal kampányolt, hogy hatalomra kerülése esetén megszüntetné a jegybankot és a peso helyett pedig bevezetné az amerikai dollárt az országban.

(Forrás: BBC, 444)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!