Igaz, a pápa pedig messianisztikus bohócnak titulálta az államfőt. A találkozó ennek ellenére szívélyes hangulatban telt. Sőt, az argentin elnök átölelte az egyházfőt.


Nagy találkozóra került sor a Vatikánban: Ferenc pápa fogadta honfitársát, a botrányos kijelentéseiről és szókimondó stílusáról elhíresült, nemrég beiktatott argentin elnököt.

Az egyházfő és Javier Milei találkozója azért extrán pikáns, mert a dél-amerikai ország jobboldali államfője többször erősen bírálta a pápát:

Érdekes módon a pápa sem maradt adós a válasszal: nem sokkal később – nem megnevezve Mileit – arról beszélt, hogy egyrészt ő nem kommunista, másrészt pedig vigyázni kell az olyan „messianisztikus bohócokkal”, akik válság idején tűnnek fel.

A pápa és az államfő megbeszélése egy órán keresztül tartott.

A felek érintették a nemzetközi politika aktuális kérdéseit, többek között a világ több részén zajló konfliktusokat, a béke melletti elkötelezettséget hangsúlyozva.

A tavaly novemberben megválasztott Javier Mileinek ez második európai útja, miután az év elején Davosban, a Világgazdasági Fórumon vett részt. A pápával vasárnap is találkozott a Szent Péter bazilikában bemutatott szentté avatási misén, amelynek végén az argentin elnök átölelte az egyházfőt.

Most a témák között szerepelt a pápa esetleges látogatása hazájában, hiszen 2013-as pápává választása óta nem járt Argentínában. Korábban szokás volt, hogy a külföldi pápák első útjai között szerepelt saját országuk meglátogatása.

Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn délután fogadja az argentin elnököt.

via 444, MTI

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!