A volt pap szerint „a közvélemény olyan ingatagnak és manipulálhatónak tűnik, mint a szél járása”.


– mondta Hodász András a BBC-nek, írja a Népszava.

A BBC emlékeztet rá, hogy a korábbi római katolikus pap, Hodásznak nézeteltérése támadt az egyházzal, majd nyomást gyakoroltak rá, hogy ne beszéljen. Végül elhagyta a papi pályát. Februárban pedig elmondta, hogy kamaszkorában vele szemben is szexuális visszaélést követett el egy pap.

– mondta most a BBC-nek.

Nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a magyar kormány az orosz-ukrán háború lezárást és békét sürget. De úgy, hogy a jelenlegi, Ukrajna szuverenitását sértő határokat szilárdítanák így meg.

A pápa ellenben azt mondja, hogy Oroszország vonja vissza a hadsereget a régi ukrán határok mögé. Mint mondja:

"A pápa elismeri Ukrajnának az önvédelemhez való legitim jogát".

– tette hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!