Hozzátette: a maszk hordása zárt térben még mindig fontos, hiszen naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak, és minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják.
A betegek tíz százalékát jelentő szuperfertőzők akár százakat is megfertőzhetnek - hangsúlyozta.
Merkely Béla: A fél világ Magyarországra irigykedik
Az országos tesztelés részadatai alapján is enyhítene a budapesti korlátozásokon a Semmelweis Egyetem rektora, aki a 24.hu-nak arról is beszélt, hogy miért nem volt tetőzése a koronavírus-járványnak. Novemberre szeretne vakcinát, amit nem tenne kötelezővé, és első körben a fiataloknak sem adatná be.
A rektor elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás.
A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a kórházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező
- fűzte hozzá Merkely Béla.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
Koronavírus - Még több hír a témában
Bárány László: Elég sok lábon állunk, hogy átvészeljük a bajt (x)
- Koronavírus: hétmillió fertőzött, négyszázezer halott világszerte
- A fizetős szolgáltatásokat nyújtó fiatal férfiak között terjed a vírus Tokióban