„Az arca túl rövid, a szája túl nagy, az orra pedig túl hosszú” – mondták rá az első próbafelvételén, majd ő lett az olasz mozi egyik legfőbb dívája.
Eredeti nevén Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone (ejtsd: Sikolóne) 1934. szeptember 20-án született Rómában. A szigorú katolikus Olaszországban a világrajövetele szégyenszámba ment, mivel egy nápolyi szépség, a színésznőjelölt Romilda Villani törvénytelen lányaként látta meg a napvilágot. Az apja egy Riccardo Scicolone Murillo nevű, nemesi származású, sármos szélhámos volt, aki azzal csábította el Romildát, hogy azt állította, a filmiparban dolgozik, majd elhagyta, amikor a lány terhes lett.
Az egyedül maradt Romilda teje hamarosan elapadt, és rettegett attól, hogy a beteges kisbabája meghal. Nem volt más választása, mint elmenekülni a szüleihez a Nápolyhoz közeli Pozzuoli nevű álmos tengerparti kisvárosba. Bár Romilda attól tartott, hogy szegény, de büszke családja nem fogadja el az ő törvénytelen gyermekét, Luisa mama és Domenico papa tárt karokkal fogadta őket.
Loren később arról írt, hogy sovány és csúnya gyerek volt, aki nem találta a helyét a gyönyörű anyja mellett, ráadásul az apa is hiányzott az életéből. De a családjában vigaszra lelt.
Csupán hatéves volt, amikor Nápolyt is elérte a II. világháború. Nyolc évtizeddel később élénken mesélt a borzalmakról: az éhezésről, arról, hogy éjszakáról éjszakára egy mocskos, zsúfolt vasúti alagútban bujkált, és arról, hogy megsebesült, amikor egy bomba repeszdarabja átszúrta az állát. Hogy elterelje a gondolatait a nehézségekről, Loren a mozi felé fordult. A légitámadások idején Pozzuoli mozijaiban keresett menedéket, amelyek valóságos menekülést jelentettek a mindennapi élet szörnyűségei, a szegénység és az éhség éles fájdalmai elől. A filmvásznon látott Rita Hayworth és Greta Garbo már korán elültették Sophia elméjében a magot: ő is színésznő szeretne lenni.
A függönyruhás pincérnő
A háború alatt Pozzuoli városa a tengerhez és egy katonai gyárhoz való közelsége miatt gyakran lett támadások célpontja, így a család a biztonsága érdekében Nápolyba költözött, és csak a harcok befejezése után tért vissza kivárosba. Loren nagymamája ekkor nyitotta meg a kocsmáját. Romilda ott zongorázott, Sophia testvére, Maria énekelt, a későbbi mozisztár pedig pincérnőként vette ki a részét a családi vállalkozásból. Közben pedig gyönyörű tinédzserré cseperedett. „Körülbelül a tizenötödik születésnapom környékén hirtelen egy formás, izzó testben találtam magam, amely tele volt élettel és ígérettel. Valahányszor végigsétáltam Pozzuoli utcáin, a fiúk megfordultak, és fütyültek utánam” – írta később a visszaemlékezéseiben Loren, aki szerint az édesanyja megragadta a lehetőséget, hogy saját meghiúsult álmait valóra váltsa az éppen kivirágzó lányán keresztül. 1949-ben benevezte Lorent A tenger királynője címen meghirdetett szépségversenyre.
Loren végül nem nyert, de a tizenkét udvarhölgy egyike lett. Az egyik nyereménye egy vonatjegy volt Rómába, így ő és az édesanyja elindultak a fővárosba, hogy szerencsét próbáljanak.
Rómában Sophia statisztaként dolgozott, szépségversenyeken indult, és fotómodellkedett különféle, női olvasóknak szánt szappanopera-képregényekhez. Mindössze 16 éves volt, amikor egy barátnőjével vidáman táncolt egy Colosseum melletti étteremben, amikor megszólította őt az akkor 38 éves Carlo Ponti, az ismert olasz filmproducer. Azonnal megtetszett neki a lány, akinek felajánlott egy próbafelvételt, ami viszont nem úgy sült el, ahogy gondolták. „Lehetetlen őt fényképezni” – hallotta Loren az operatőrt morgolódni – „Az arca túl rövid, a szája túl nagy, az orra pedig túl hosszú.”
Cary Grant kosarat kapott
Az operatőr kritikái ellenére azonban Loren hamarosan az olasz filmművészet sztárja lett. 1950-től szerepelt olasz filmekben. ’51-ben felvette a Sofia Lazzaro művésznevet, de csupán két évig használta, 1953-tól kezdve ugyanis már Sophia Lorentként írták ki őt a plakátokra és a főcímekre.
Sophia egy ideig a nős Carlo Ponti szeretője is volt, és később őszintén bevallotta, hogy részben apjaként kezelte őt. „Ő olyan gyökeret és stabilitást adott nekem, amely a földön tartott, miközben a világ körülöttem szédítően kavarogni látszott” – nyilatkozta.
Grant először nem örült, hogy egy ismeretlen olasz színésznő lesz a partnere, majd, amikor először találkozott Lorennel, megváltozott a véleménye. A forgatás során ők ketten eléggé összemelegedtek. Sophia beleszeretett Grantbe a hosszú, festői autókázások és romantikus vacsorák során a festői spanyol vidéken, ahol a filmet forgatták, Grant pedig hamarosan könyörgött Lorennek, hogy menjen hozzá feleségül, de a lány azt mondta neki, hogy még időre van szüksége.
A dolgok aztán Hollywoodban csúcsosodtak ki, amikor Loren és Grant az 1958-as Magányos apuka megosztaná című filmet forgatták együtt. Egy reggel Sophia és Carlo Ponti megdöbbenve értesültek arról az újságokból, hogy az ügyvédeik az olasz törvények megkerülése érdekében Mexikóban, meghatalmazottak útján összeadták őket. Loren szerint Cary Grant erre a hírre a forgatáson egy kissé kábultan és végül lemondóan, de úriemberhez méltóan reagált: „Minden jót, Sophia! Remélem, boldog leszel!” – mondta.
Oscar, házasság, bigámia
„Egy csapat voltunk, egy szilárd páros, kiegészítettük egymást, mint ahogy a legjobb családokban szokás” – írta Loren a Carlo Pontival való kapcsolatáról. Az olasz kormány és a közvélemény azonban évekig üldözte a párt, bigámiával vádolták őket, és a köztük lévő 22 év korkülönbség sem volt az ínyükre, vagyis igazából száműzőttekként éltek az Egyesült Államokban, Franciaországban és Svájcban. Loren nagyot csalódott szeretett hazájában.
Ponti elhidegült felesége, az ügyvéd Giuliana talált végül megoldást. Ő, Sophia és Carlo mindannyian francia állampolgárok lettek, ahol a válás törvényes volt. Így Loren és Ponti mexikói házasságát érvénytelenítették 1962-ben, Carlo és Giuliana ezután hivatalosan elváltak, a férfi és Sophia pedig 1966-ban végre rendesen összeházasodhattak, s ezúttal ők is ott voltak az esküvőn.
A szobrot a legjobb női főszereplő kategóriában az Egy asszony meg a lánya című filmben játszott Cesira szerepéért érdemelte ki. Egy özvegy anyát alakított, aki azért küzdött, hogy megvédje 13 éves lányát (Eleonora Brown) a háború, a nyomor és a bántalmazás borzalmaitól.
Ezután olyan filmek fémjelezték nevét ebben az időszakban, mint például a Tegnap, ma, holnap (1963), a Házasság olasz módra (1964), az Arabeszk (1966), a Napraforgó (1970), Az utazás (1974), vagy az Egy különleges nap (1977). De már az Egy asszony meg a lánya előtt is kapott Oscar-jelölést, a Házasság olasz módra női főszerepéért, illetve 1991-ben még egy arany szobrocskával gazdagodott, amikor 56 éves korában az Amerikai Filmakadémia neki ítélte az életműdíjat.
A börtön és a magyar meny
A magánélete azonban nem ment ilyen simán. Bár a Sophia és Carlo közti házassági hercehurca már a hatvanas években elrendeződött, az olasz jogrendszer továbbra sem hagyta őket békén: 1977-ben Carlo Pontit számos bűncselekménnyel vádolták, többek között törvénytelen pénzkereskedelemmel. Az olasz ingatlanjaikat lefoglalták, és ismét száműzték őket, majd Lorent 1980-ban börtönbüntetésre ítélték adócsalásért különféle, 1960-as évekbeli jövedelemadó-nyilatkozatok alapján. Sophia állítása szerint a könyvelője hibázott a papírokkal.
Sophia és Carlo házassága egyébként 50 éven át tartott, egészen a producer 2007-es, 94 éves korában bekövetkezett haláláig. Két fiuk született, Carlo Ponti Jr., akiből elismert karmester lett, valamint a filmrendezőként karriert csinált Edoardo Ponti, ő rendezte például Sophia legutóbbi filmjét, az Oscar-jelölt, 2020-as Előttem az életet is. Edoardo az ismert színésznő Sasha Alexandert vette feleségül 2007-ben (máig együtt vannak), Carlo esküvőjétől pedig hangos volt 2004-ben a magyar média is, mivel a magyar hegedűművész Mészáros Andreát vette feleségül a budapesti Szent István Bazilikában. A házasságuk 20 évig tartott, épp idén szakítottak, vagy már talán el is váltak.
Szurkol magának
Visszatérve azonban Lorenhez, bár máig aktív színésznőnek számít, a csúcskarrierjének végét az 1970-es évek lecsengése jelentette. A nyolcvanas évektől kezdve ugyanis jóval ritkábban vállalt szerepeket. 1980 óta mindösszesen kilenc mozifilmben tűnt fel (Szemünk fénye, Szombat, vasárnap és hétfő, Divatdiktátorok, Még zöldebb a szomszéd nője, Nap, A női lélek fájdalmai, Túl sok románc, Kilenc, Előttem az élet), illetve néhány tévéfilmben és sorozatepizódban.
S bár betöltötte a 90-et, továbbra is aktív társasági életet él, és állítólag az egészsége is kielégítő. Igaz, tavaly rendesen megijesztette a családját, a barátait és a rajongóit is, amikor 2023. szeptember 23-án csúnyán elesett a svájci otthonában, és sürgősségi műtétet kellett végrehajtani rajta, miután csípő- és combcsonttörést szenvedett. Napokkal később Loren menedzsere, Carlo Giuisti megerősítette, hogy Loren már jobban van, és fel fog épülni, de néhány hónap rehabilitációra biztosan szükség lesz. S hogy jól haladt a gyógyulás, mi sem bizonyította jobban, minthogy idén már több eseményen is megjelent, például a milánói Damiani Centenary gálavacsorán a Teatro Alcionéban március 14-én, ahol többek között Jessica Chastainnel együtt fotózták.
2020-ban Sophia azt nyilatkozta, képtelen elhinni, hogy közeledik a 90. életévéhez. „Amikor a tükörbe nézek, szurkolok magamnak. Nem azt kérdezem, hogy »Nagyszerű vagy?« vagy hogy »Szép vagy?« Nem! Hanem azt, hogy hogyan érzem magam belül, mennyire vagyok biztonságban, mennyire vagyok boldog. Ez az, ami számít.”
