Az orvosi eljárás után ritka, de súlyos szövődmények alakultak ki az énekesnőnél, akit ezután 9 napig kórházban kezeltek, a lábadozása pedig hónapokig tartott.
Kesha egy interjúban elárulta, majdnem meghalt januárban, miután lefagyaszttatta a petesejtjeit, és az orvosi eljárás ritka komplikációkat okozott nála.
A 36 éves énekesnő tavaly decemberben fagyasztatta le a petesejtjeit, majd néhány héttel később fellépése volt a Bahamákon. A koncert után annyira rosszul lett, hogy lábra se tudott állni.
Kesha elárulta, tavaly CVID-betegséggel, azaz közönséges változó immunhiánnyal diagnosztizálták, ennek is szerepe lehetett abban, hogy szervezetét a szokásosnál sokkal jobban megviselte egy rutineljárásának számító orvosi metódus.
Forrás: NBC News