A népszerű humorista azt mondta, már elkoptattuk a magyar miniszterelnök nevét, mert bármit csinál a kormányfő, azonnal hír és/vagy mém lesz belőle, ezzel pedig feleslegesen misztifikáljuk a személyét.
5
Bödőcs Tibor a Magyar Hangnak adott interjújában azt mondta, nem szereti nevén nevezni a magyar miniszterelnököt, mert szerinte indokolatlanul sokat szerepel a médiában, és így akarva-akaratlanul mitizálják az alakját.
A humorista elismerte, Orbán Viktor személye megkerülhetetlen a mai Magyarországon, „hiszen ő dönt mindenről”.
Kitért arra is, hogy humoristaként a képmutatás az egyik fő kutatási területe, ebből a szempontból pedig Magyarország igazi aranybánya.
A Karinthy-gyűrűs humorista hozzátette, felesleges abban bízni, hogy egy esetleges kormányváltás után minden jó lesz. Ezzel szemben szerinte inkább másképp lesz rossz, ha a jelenlegi rendszer eltűnik. „Talán nem lesz ennyire képmutató, de a farizeusok és a hipokriták oldalfüggetlenek” – mondta.
Bödőcs a kultúrával kapcsolatban azt mondta, a rendszernek behódolók helyett a tehetségeket kellene felkarolni, a Jocky TV helyett Tarr Béla TV-re lenne szükség.
Forrás: Telex