Úgy tűnik, hogy nem lesz újabb csapadék itthon, ami jó hír az árvízi védekezés szempontjából.


Nyugodt, őszies idő várható a hétvégén, sok napsütéssel, 21-26 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel és olykor megélénkülő széllel, írja az MTI a HungaroMet előrejelzése alapján.

Pénteken napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, az ország délnyugati felén gomolyfelhőkkel, utóbbiakból délután néhol zápor is kialakulhat. A keleti, északkeleti szél ismét többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Szombatra virradóra a szélcsendes nyugati tájakon itt-ott kialakulhatnak pára- és ködfoltok. Napközben derült, napos, száraz időre lehet számítani, néhol kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel. Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. A minimumhőmérséklet 4 és 14 fok között várható, a szélvédett helyeken lehet a hidegebb. A maximum 21 és 25 fok között valószínű.

Vasárnapra virradóra elvétve pára- és ködfoltok alakulhatnak ki, de napközben ismét derült, napos, száraz idő várható, néhol kevés gomoly- és fátyolfelhővel. A keleti, délkeleti szél Sopron térségében megélénkül. A hajnali 4-13 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!