Hamarosan vádat emelhetnek az ellen a 22 éves férfi ellen, aki bozótvágó késsel támadt a támadt egy 42 éves asszonyra a három gyermeke előtt. Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ugyanis azt közölte, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást a kiskorú féltestvérével is erőszakoskodó fiatalember ügyében és már továbbította is az iratokat a Fővárosi Főügyészség felé.


K. Dániel a gyanú szerint becsöngetett a társasház első emeletén lakó szomszédjához, majd amikor a nő az ajtót résnyire kinyitotta, a férfi belökte a lakásba és egy bozótvágó késsel több alkalommal összekaszabolta a gyermekei előtt. Az anyukát kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A nyomozó hatóság ehhez az ügyhöz egyesített egy másik büntetőügyet is, amelyben a fiatalt azzal gyanúsítják, hogy december 25-én szexre kényszerítette a kiskorú féltestvérét, és gyermekpornográf felvételeket tárolt a lakásán talált notebookon. A próbaidő alatt lévő K. Dániel elrejtőzött a bűncselekmény elkövetése után, ezért csak elfogatóparancs alapján sikerült előkeríteni.

Gál Sándor elmondta, hogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint K. Dániel semmi olyan kóros elmeállapotban nem szenvedett a bűncselekmények elkövetésekor, ami korlátozta vagy befolyásolta volna a cselekménye felismerésében, így büntethető.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!