Hét év börtönre enyhítette a Debreceni Törvényszék annak a két rendbeli 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével és végeztetésével elkövetett szexuális erőszakkal vádolt 25 éves férfinak a büntetését, aki két utcájában lakó kisgyerekkel is fajtalankodott négy és fél évvel ezelőtt.


Az egyik gyermek hét, míg a testvére kilencéves volt a bűncselekmény elkövetésekor. A hajdú-bihari férfi látásból ismerte a vele egy utcában lakó testvérpárt, és a szüleit, és a gyerekek bizalmába férkőzött. Az esetről a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 2018.februárjában szerzett tudomást, melyet követően feljelentést tettek a rendőrségen.

A férfi először beismerte a tettét a gyanúsítotti kihallgatása során, a letartóztatása után és a bírósági szakban viszont már tagadta a bűnösségét. A tanúkihallgatások és az ügyben beszerzett igazságügyi szakvélemények azonban alátámasztották a bűncselekmény elkövetését, amit a bíróság is elfogadott.

Az eset azért nem derült ki akkor, hanem csak később, mert a két kislány el akarta felejteni a történteket, ezért a szüleikkel nem beszéltek róla, majd részükre a hivatal a nehéz családi körülményeikre tekintettel gyermekvédelmi gyámot rendelt ki, továbbá nevelőszülőknél helyezték el őket, ahol már fény derült az esetre. Ezt követően szerzett erről tudomást a gyámhatóság.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 8 év 6 hónap fegyházra ítélte az elkövetőt, de másodfokon eljáró törvényszék hét év börtönre enyhítette a büntetését. A büntetőtanács elnöke indokolásában elmondta, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat betartotta, ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a tényállása megalapozott, azonban az ítélete során két döntő tényezőt nem vett figyelembe.

Hangsúlyozta, hogy a járásbíróság az ítéletében az időmúlást nem vette figyelembe, pedig az döntő tényező, mivel a bűncselekmény elkövetése óta majdnem öt év telt el. Álláspontja szerint az sem lett értékelve, hogy a férfi az elkövetéskor 21 évesen fiatal felnőttnek számított, akinek a személyisége még kialakulatlan volt. Ezen felül az igazságügyi szakértői vélemény szerint a fiatalember a gyengeelméjűség határát súrolja, de nem kóros elmeállapotú, ez azonban nem mentesíti őt a felelősségre vonás alól. A bíróság döntése jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!