Megtagadta a vallomást az a 19 éves férfi, aki március közepén szexre kényszerített egy kiránduló nőt az egyik budai turista útvonalon.


Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, és nem tett vallomást az ügyben.

A gyanúsítás szerint a férfi a XII. kerületi, Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, kijelölt turista útvonalon támadta meg az egyedül kiránduló nőt. Hátulról átkarolta a nyakát, befogta a száját, majd levette a ruháját és erőszakoskodni kezdett vele.

A nő megpróbált védekezni és dulakodni kezdett a támadójával, a férfi azonban erősen meglökte őt, amelynek hatására a nő hanyatt esett. Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele. A megfélemlített nőt az ellenállása miatt végül nem tudta megerőszakolni, de a nemi vágyait kielégítő szexuális cselekményre kényszerítette.

Megtudtuk, hogy a szexuális erőszak miatt letartóztatott férfi már korábban is volt büntetve erőszakos jellegű bűncselekmény miatt. Egyszer személyi szabadság megsértése, egyszer pedig kábítószer birtoklása miatt állították bíróság elé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!