Nem tud a Netflix saját kereteiből kitörni: egy jó ötlet és tehetséges szereplőgárda kevés, ha alapjaiban van baj a koncepcióval. Azonban Colman Domingo valami díjat megérdemel Rustin megformálásáért.
Chris Rock nevével próbálják eladni a Rustint, ami kicsit félrevezető. A közkedvelt humorista nemhogy csak mellékszereplő a filmben, még csak nem is egyértelműen pozitív karakter. A Rustin egy életrajzi film és politikai állásfoglalás ügyes keveréke, és egyértelműen Colman Domingo egyszemélyes-showja.
A hatvanas években járunk, Baynard Rustin (Colman Domingo) a fekete közösség egyik kiemelkedő alakja. Ebben az időben a szegregáció még virágnapjait élte, és a feketék ellen elkövetett rasszista szörnyűségek mindennaposok voltak.
Miután Rustin elveszti politikai szerepét, sokáig csöndben van, és teszi dolgát, segít a közösségnek, ahol csak tud. Azonban amikor egy ismerősét meggyilkolják, nem tud tovább csöndben maradni, és elkezd szervezni egy tüntetést. Ez a demonstráció lett a híres washingtoni polgárjogi menet, amin több mint 200 000 ember vett részt, és közvetlen következménye a Polgárjogi Törvény megalkotása lett, ami tiltja a rassz, a nem, a vallás vagy az etnikai hovatartozás miatti diszkriminációt. A Rustin ennek a menetnek a szervezéséről szól, miközben bemutatja nekünk Baynard életét. Ebből is látszik, hogy miért írtam, hogy ez a tökéletes „alapvető Netflix-film”: nem csak azért, mert a szegregációval kapcsolatos kérdésköröket feszeget, és a rasszizmus az alaptémája, de Rustin homoszexuális volt, amit titkolnia kellett. Nagyon illik a streaming imidzsébe ez a történet.
Nem rossz film a Rustin, sőt kimondottan szívmelengető és negédes tud lenni, ha valaki szereti ezt a típusú életrajzi filmet. A problémám inkább az, hogy egy kihagyott ziccer. Sokkal több lett volna a témában, nemcsak Rustin életével, de a menet szervezésével, bemutatásával és hatásával kapcsolatban is.
Túl gyorsan történik minden, nem igazán magyarázzák meg a részleteket, nem tudjuk pontosan, ki kicsoda. Inkább a karakterek közti viszonyra koncentráltak az alkotók, mint a tényleges eseményekre. Chris Rock karaktere az első pillanattól Rustin ellen van. Célja, hogy megtorpedózza Rustin ötleteit, és az első próbálkozása célba is talál, sikerült Rustin és Martin Luther King Jr. barátságát megszakítania egy időre. Ekkor pár évre el is tűnik a közéletből Baynard. Azonban, amikor megszületik a washingtoni menet terve, kibékülnek Kinggel, és közösen hozzák tető alá a projektet.
Az Eufória óta követem a karakteres hangú, markáns vonásokkal rendelkező karakterszínész karrierjét. Az Eufóriában Alit alakítja, a drogfüggő Rue (Zendaya) szponzorát, 2022-ben Emmy díjjal is jutalmazták ezért a szerepéért. Chris Rock is ügyes az áskálódó Roy Wilkins szerepében. Itt mindenki belead apai-anyait a filmben: Glynn Turman, Aml Ameen, Michael Potts, CHH Pounder, vagy Jeffrey Wright. Az afroamerikai színészek krémjét kérték fel, akik belefértek a Netflix költségvetésébe, azért Denzel Washingtonra nem kell számítani, de mindenkit csak dicsérni lehet.
Igazi ellenségképet sem csinál a film, mondjuk az erőszakot nem mutatja, inkább csak beszélnek róla. Nem süllyed le a rasszizmus szintjére, ahogy a főszereplője sem, és inkább passzívan tiltakozik az erőszak ellen. Ez egy nagyon fontos történet, amit úgy érzem, a Netflix csak azért készített el, mert most van a polgárjogi menet 60. évfordulója, és jól néz ki a portfólióban. A szegregáció eltörlését csak egy szövegdobozzal konstatálják a film végén.
Sokszor nyúlnak fekete-fehér ábrázoláshoz, a film képi világa szintén a ’60-as évek stílusára hajaz, Tobias A. Schliessler operatőr kitett magért, az ő nevével legutóbb a szintén Netflixes A láthatatlan fényben találkozhattunk.
A zene nagyon hangulatos, igazi ’50-es és ’60-as évek hangúlatú jazz- és soulelemekre épít, a zeneszerző Branford Marsalis, a score tökéletesen illik a témához. Alapvetően a forgatókönyv lehetne erősebb, bár a karakterek közötti interakciók jól működnek, a párbeszédek, a monológok jók, de a történet elég vékony és felületes. A film két írója a kisebb tapasztalattal rendelkező Julian Breece, és Dustin Lance Black, aki igazi politikaifilm-specialista, elég a Milkre, J. Edgar – Az FBI emberére gondolni a filmográfiájában. A rendezői székben is tapasztalt szakembert találunk George C. Wolfe személyében.
Érezni, hogy a szereplőknek fontos volt ez a téma, ha már a Netflixnek annyira nem. Azért lett szórakoztató ez a közepes film, mert a Netflix jó kezekbe adta a projektet.
Jó volt látni egy ilyen fontos eseményt kicsit más nézőpontból, és nem csak a Martin Luther King Jr. „Van egy álmom...” beszédről szól. Látjuk, hogy működik egy ilyen tiltakozás megszervezése, elég felületesen, de érdekesen mutatja be az eseményeket.
Stílusos, szórakoztató Netflix-film, amit megnéz az ember, és rájön, hogy ha utánanéz, akkor egy Wikipedia-bejegyzésből több információt tud meg Rustinról, mint a 100 perces filmből. Amivel nincs gond, ha ennyire szórakoztatóan adják elő, Colman Domingónak kicsit Oscar-csali ez a szerep, amit azt kell, hogy mondjam nem sajnálnék tőle. A Rustin megtekinthető a Netflix kínálatában magyar szinkronnal.
