Két férfi ugrott egymásnak a Hungária körúton, még az sem zavarta őket, hogy közben megérkezik a villamos. A vezető kipattant a fülkéből, és rendet vágott.
Egy villamosvezető vetett véget két férfi vitájának, akik egy kereszteződés közepén ugrottak egymásnak a Hungária körúton. Az esetről a Budapesti Autósok egyik olvasója készített felvételt.
Elmondása szerint az eset azzal kezdődött, hogy a felvételen látható egyének dulakodni kezdtek egy kereszteződésben, amikor megérkezett a villamos.
Ahogy a felvételből is kiderült, azt nehezményezte, hogy akár el is üthette volna a két vitázót.
Egy másik felvételen az ügy előzménye is látható.