"Értékesítési előny" lehet Magyarország számára, ha négymillió embert beoltanak a koronavírus ellen. Többek között erről beszélt Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az ATV-n. Baldaufot a vendéglátás és a turizmus nyári esélyeiről kérdezték, erre felelte azt, hogy ha jól halad az oltási program, és Magyarország közeledik a nyájimmunitáshoz, az turisztikai szempontból versenyelőnyt jelenthet (Gulyás Gergely korábban arról beszélt, a nyájimmunitás eléréséhez több mint hatmillió embernek kell oltást kapnia itthon).


Baldauf azt is elmondta, várhatóan a vidéki turizmus a fővárosinál hamarabb felpörög majd, ha enyhítésekről dönt a kormány, mert akkor "kiszabadulhat a belföldi kereslet". Saját szállodájában azt tapasztalja, hogy jelenleg a nyári hónapok előfoglaltsága 10-15 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától, de Baldauf biztos benne, ha a kormány újabb enyhítő lépést tesz, akkor pár héten belül jelentős keresleti felfutás lesz. Ez mentheti a júniust, júliusra és augusztusra pedig akár telt házakat is hozhat.

Hozzátette, három hónap sikeres működéssel nem lehet 12 hónapig fenntartani egy vállalkozást, főleg úgy, hogy közel öt hónapnyi árbevétel idén már elúszott.

Ha sikeres is lesz a nyár, az nem biztos, hogy mindenkinek elég a túléléshez, de egy kis segítséget biztosan nyújt

- fogalmazott a Szállodaszövetség alelnöke.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!