A járvány okozta gazdasági válság a turisztikai szektort sújtotta a legnagyobb mértékben és úgy tűnik, hogy a 2022-es év is a kilábalás éve lesz, emiatt aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések a rendelet miatt csökkenhetnek

- ezt a turizmus.com-nak nyilatkozta Baldauf Csaba a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének az elnöke. Baldauf elmondta, hogy a szakmát teljesen váratlanul érte ez a bejelentés. "A Széchenyi Pihenő Kártyát érintően tavaly bevezetett adókönnyítés célja a turizmus újraindulásának, fellendülésének segítése volt, s 2020-ban és 2021-ben is nagymértékben járult hozzá a belföldi kereslet növeléséhez, valamint a járvány miatt nehéz helyzetbe került vidéki, sok esetben családi üzemeltetésben lévő szálláshelyek, éttermek túléléséhez" - kommentálta a turizmus.com-nak a mostani jogszabályváltozást.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent módosítás szerint a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájára utalt juttatás 2022. február 1. és május 31. között a kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlására is felhasználható, a melegkonyhás vendéglátóhelyeken kívül.

Kapcsolódó

Orbán újabb bejelentése: februártól már élelmiszerért is lehet SZÉP-kártyával fizetni

Új nap, új bejelentés.

Baldauf Csaba azt is fontosnak tartja, hogy a SZÉP-kártya keretösszege és kedvezményes adózási feltételei 2022-ben is fennmaradjanak, és, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is legalább 2022. július 30-ig mentesüljenek a vállalkozások, amíg a belföldi és külföldi kereslet helyreáll. Ezek a támogatások a nagymértékben növekvő költségek miatt is kívánatosak lennének - mondta Baldauf Csaba a turizmus.com-nak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!