„Okostelefon-mentességi kódexet” fogadtak el egy ír kisvárosban. Az egészségügyi miniszter az egész országra kiterjesztené a gyakorlatot.


Összefogtak az írországi Greystones városában élő szülök a helyi iskolákkal, és elfogadtak egy „okostelefon-mentességi kódexet”. Ennek értelmében a kezdeményezéshez csatlakozó szülők vállalják, hogy középiskolás korukig nem vesznek okostelefont a gyerekeknek.

Reményeik szerint, ha az egész városban az iskolákkal közösen lépnek fel az ügyben, akkor egyik gyereknek sem kell magát „különcnek” éreznie, amiért neki nem lehet okostelefonja.

Az iskolák első körben felmérték a szülők igényeit, majd szerveztek egy gyűlést is, ahol a többség úgy döntött: az egész vársora szükség van ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.

A kódex azonban nem kötelező érvényű. Ha egy szülő úgy dönt, továbbra is vehet okostelefont a gyerekének. Azonban a kezdeményezők azt remélik, hogy a többség példája jó hatással lesz, és idővel az válik normává, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen készülékük.

A városi iskolákban eddig is tiltották, vagy korlátozták a gyerekek okostelefon-használatát. Rachel Harper, a kezdeményezést vezető St. Patrick iskola igazgatója szerint azonban így is egyre fiatalabb korban kérték a gyerekek az okos eszközöket a szülőktől. Harper szerint azonban az egész városra kiterjedő szabály csökkenti az esélyét, hogy a diákoknak olyan társaik legyenek, akiknek van okostelefonjuk.

Az ügy felkeltette más írországi és nemzetközi szülői szervezetek, sőt a Greystones közelében élő ír egészségügyi miniszter figyelmét is. Stephen Donnelly azt is felvetette, hogy a gyakorlatot az egész országra is kiterjeszthetnék.

(Forrás: Telex, Guardian)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!