A hét elején Budapesten járt Recep Tayyip Erdogan török államfő, látogatásának politikai, közéleti vonatkozásairól bőségesen írtunk. Orbán Viktor a török elnök társaságában adta át Budán Gül Baba, a török hódítókkal érkező harcos muszlim szerzetes felújított síremlékét ezekkel a szavakkal:
Gül Baba "azon daliás korszak szülötte volt, amikor nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak".
Ezen küzdelmek hősiessége Orbán szerint nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk.
Wikipedia
Ott volt vége Magyarországnak
A törökök számára kétségtelenül "daliás korszak volt", de vajon hogyan értelmezhetjük magyar viszonylatban? Maximális jóindulattal miniszterelnökünk nyilvánvalóan arra célzott, hogy a háborúk és megszállás évszázadaiban hősök születtek minden városban, faluban, eldugott tanyán vagy erdőszélen. A vitézek, daliák tömege egész széles társadalmi csoporttá fejlődött, a harc volt életük, bátorságukra, önfeláldozásukra ma is büszkén és hálával tekinthetünk.
Csakhogy az éremnek van egy másik, esetünkben sokkal lényegesebb oldala, ami még 4-500 évvel az események után is indokolatlanná, bántóvá teszi a kifejezés módját, ahogy az akkori vesztes fél mai vezetője daliás időknek nevezi országa legyőzését, kivéreztetését.
Nők tömegei estek erőszak áldozatául, egész országrészek néptelenedtek el, milliókat gyilkoltak le vagy hurcoltak el rabszolgának, falvakat, városokat töröltek el a föld színéről, hőseinknek pedig nem a halál volt életcéljuk, a kényszer küldte őket a harcmezőre. Az Árpádok, Anjouk és Hunyadiak idején virágzó Magyar Királyság, Európa többé-kevésbé középhatalomnak számító állama felbomlott, fél évezredre elvesztette függetlenségét, és évszázadokra megrekedt a középkorban.
Egyre reménytelenebbül védekeztünk
Hogy mit is jelent mindez, ahhoz a történettudomány segítségét kértük, és a pontosság kedvéért egy fontos tényt rögtön az elején le kell szögeznünk. A kor soknemzetiségű "szuperhatalma", az egykori Oszmán Birodalom nem azonos Törökországgal, főleg nem a mai modern török állammal, mint ahogy a Magyar Királyság sem jelen Magyarországunkkal. A múlt ugyanakkor mindkét fél mai önmeghatározásának büszkén vállalt, szerves része.
Török-magyar párviadal - Wikipedia
Az oszmánok az 1300-as évek első felében jelentek meg és vertek gyökeret a Boszporusz nyugati oldalán, Bizánc alkalmazta őket zsoldosként a balkáni népek lázongásainak féken tartására. Gyorsan megerősödtek, a XIV. század közepén már a török elleni harcot segítő magyar csapatokat találunk a Szerb Királyságban, a '70-es évekre pedig egyre intenzívebbé váltak a csatározások.
Nagy Lajos halála után az oszmán veszély már oly mértékű volt, hogy Luxemburgi Zsigmondnak két választása maradt: európai összefogással keresztes háborúval elűzni az ellenséget, vagy átállni a passzív védekezésre. Előbbi kudarca után kezdődött a végvárak megerősítése, a rendszer fejlesztése
- mondja a 24.hu-nak Baltavári Tamás történész, a Történelmi Animációs Egyesület vezetője.
A Hunyadiak idején hazánk már egyértelműen védekező pozícióban volt, a gyakori betöréseket legfeljebb kisebb bosszúhadjáratokkal tudtuk megtorolni. Ekkortól, a XV. század első felétől a magyar lakosság már saját bőrén érezte a daliás korszak minden borzalmát, a folytatás közismert: Nándorfehérvár elestével megnyílt az út, Buda elfoglalásával pedig a független, önálló Magyar Királyság megszűnt létezni.
Trianon
Innentől több irányba indulva igencsak részletgazdagon lehetne bemutatni az oszmán jelenlét hatásait, de maradjunk a nagy vonalaknál. Hogy a hadjáratok mi pusztítást és szenvedést okoztak nem kell ecsetelni, azt viszont érdemes tudni, hogy a török korban békeidőben sem uralkodott béke. Folyamatosak voltak a zsákmány- és emberszerző portyák, itt most utóbbinak van hatalmas jelentősége.
A nomád török népesség bár letelepedett, de a dolgos hétköznapokat nem sikerült beilleszteniük életmódjukba, ami kissé kisarkítva annyit tesz: az utolsó anatóliai paraszt is rabszolgákkal műveltette a földjét. Ehhez pedig alkalmanként akár tízezrével hajtották el a "munkaerőt" Magyarországról (is), ez pedig agyon súlyos demográfiai hanyatláshoz és nemzetiségi átrendeződéshez vezetett a Kárpát-medencében.
A becslések szerint hazánk lakossága négymillió főből állt Szulejmán támadásának idején, és pont ugyanennyi volt két évszázaddal később is, a török kiűzése után. Ugyanebben az időszakban Európa más államainak népessége minimum a duplájára emelkedett
- magyarázza a szakember.
Török portyázó csapat - Wikipedia
Az elnéptelenedett területekre a szomszédos országok lakói költöztek, a menekülőket befogadtuk, és nyilvánvalóan szükség volt a dolgos kezekre itthon is: a délvidéken már Mátyás király uralkodásának végén a délszláv elem túlsúlya figyelhető meg. Ugyanez történt mindenhol, előbb a peremterületeken, majd egyre beljebb.
Ezek a daliás évszázadok voltak elindítói és motorjai a Kárpát-medence etnikai átalakulásának, aminek legnagyobb nemzeti tragédiánk lett az eredménye: Trianon.
Vissza a középkorba
A Magyar Királyságban az 1500-as évek elején olyan lendületes alkotmányos és társadalmi fejlődés indult meg, ami Angliával összevetve is megállta a helyét, majd a török megszállás ennek egy csapásra véget vetett. A történész szavai szerint:
Nemcsak megtorpant a fejlődés, hanem társadalmunk a középkor felé kezdett visszahajlani. Beszűkültek az önkormányzatok, a már-már sikeresen túlhaladott feudális, patriarchális jelleg erősödött meg.
Logikus folyamat, aminek megértésére a Dunántúl déli része szolgáltat példát. A XVI. század hajnalán a területet önigazgatási jogukat már többé-kevésbé már kivívott apró falvak hálózata borította. Az oszmán betörés hatására az összeköltöztek, tíz falu lakossága egy megerődített hely köré csoportosult, ahol szabadságukért cserébe egy-egy várúr, oligarcha védelmét kapták.
Európa perifériáján
Az újkor hajnalán kezdett kialakulni a kontinens azon gazdasági szerkezete, amely az államokat mondjuk úgy központi, illetve perifériális szerepbe szorította. Előbbiek ipari, kereskedelmi központokká váltak, míg utóbbiak főként mezőgazdasági nyersanyaggal látták el őket. A több évszázados háborúk, a pusztítás, a megszállás nyilvánvalóan komoly szerepet játszottak abban, hogy hazánk a periférián találta magát.
Magyarország egy nagy legelővé vált, a marhát gyorsan el lehetett rejteni a portyázó katonaság elől, illetve infrastruktúra hiányában is könnyen, lábon lehetett nyugat-európai piacokra hajtani. A gazdasági fejlődés gyakorlatilag leállt, de azt még nem ismerjük, ez milyen arányban írható a török, illetve más egyéb tényezők számlájára
- emeli ki Baltavári Tamás.
Tény, hogy a török uralta területen nemcsak innováció nem történt, hanem minden hanyatlott. Számtalan kortárs beszámolót olvashatunk az oszmán igazgatás alatt lévő települések pusztulásáról, omladozó épületekről, használhatatlanná vált vízvezetékekről…
Végezetül persze nem spórolhatjuk meg a mi lett volna, ha kérdését. A történész nem akar minden alapot nélkülöző találgatásokba bocsátkozni, de annyit megjegyez: a Magyar Királyság talán az 1700-as évekig megőrizhette volna függetlenségét, ami logikusan biztosíthatta volna a békés fejlődést. A XVIII. századtól viszont már a nagyhatalmi politika kora kezdődött, és ha nem is jutunk Lengyelország sorsára, feltehetően ránk is valamiféle betagozódás várt volna.
Kiemelt kép: Murat Cetinmuhurdar / Anadolu Agency / AFP
Bihari Dániel korábbi cikkei
