Bizonyos vírusok rendkívül veszélyesek az emberekre, ezen kórokozók felkutatása a pandémia miatt különösen hangsúlyos lett. Akadnak azonban olyan vírusok, amelyek a hasznunkra válhatnak - írja az AFP. A georgiai (grúz) főváros, Tbiliszi egyik laboratóriumában például azt vizsgálják, hogy az organizmus miként segíthetnek az antibiotikum-rezisztencia elleni harcban.

A WHO szerint a gyógyszereknek ellenálló mikrobák egészségügyi krízist jelentenek, ezért mihamarabb megoldást kell találni a problémára. Egy közelmúltban bemutatott tanulmány alapján az antibiotikumok túlzott használata miatt három évtizeden belül fordulóponthoz érkezhetünk.

Ezt követően az ellenálló kórkozók évente 10 millió embert ölhetnek meg.

Több szakértő úgy látja, hogy a bakteriofágok, azaz a baktériumokat fertőzni képes vírusok hozzájárulhatnak a küzdelemhez. A módszert már a gyakorlatban is használják. Egy, a 2016-os brüsszeli terrortámadásban megsérült nő például kétévnyi hatástalan antibiotikum-kezelést követően vett részt bakteriofág-terápián. A Tbilisziből küldött vírusoknak köszönhetően három hónap alatt felépült.

Mzia Kutateladze, az Eliava Intézet munkatársa szerint a banálisabb fertőzés is megölheti a betegeket, ha a kórokozók ellenállóak. Ilyen esetekben segíthetnek a vírusok.

KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Bár a bakteriofágokat már az 1930-as években felfedezték, hosszú időre feledésbe merültek. Ennek oka részben az volt, hogy úttörő kutatójukat, Giorgi Eliavát 1937-ben kivégezték Lavrentyij Berija parancsára.

A vírusokon alapuló gyógyszerek ugyan teljesen nem pótolhatják az antibiotikumokat, de olcsó, mellékhatás nélküli, a bélflórát kímélő megoldást kínálhatnak. Az Eliava Intézetben hat standard, fág alapú készítményt állítanak elő, ezek csupán a páciensek 10-15 százalékánál nem hatékonyak.

Tbiliszibe már most is minden évben több száz beteg érkezik a világ minden tájáról, hogy megkapják a kezelést. Ahhoz, hogy a bakteriofágokat szélesebb körben is alkalmazhassák, további vizsgálatokra van szükség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!