Nikkel- és ólomrészecskéket azonosítottak a rejtélyes körülmények között megbetegedett több száz indiai vérmintáiban, közölték egészségügyi tisztviselők.


A Bloomberg cikke szerint Andhra Pradesh állam kormánya közleményében azt írta, egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy a fémrészecskék miként kerülhettek a páciensek szervezetébe.

Mint fogalmaztak, jelenleg is zajlanak az átfogó toxikológiai és vérvizsgálatok a rejtély felderítésére.

Az államban az elmúlt napokban 585 embert vittek kórházba egy egyelőre meghatározhatatlan betegség miatt, most azt szeretnék megtudni, hogy a vérükben azonosított nikkelnek és ólomnak van-e köze a jelenséghez.

A betegek legjellemzőbb tünete, hogy minden előzmény nélkül elkezdenek görcsölni, de előfordul hányinger, szorongás és eszméletvesztés is.

Eddig egy 45 éves férfi hunyt el, ugyanakkor 502-en már haza is mehettek a kórházakból, miután jelentősen javult az állapotuk.

A szakértőket a leginkább az aggasztja, hogy gyakorlatilag semmilyen kapcsolat nincs a betegek között. Mindannyian negatív mintát produkáltak koronavírusra és más vírusos megbetegedésekre is. Nem is egy területen élnek, vannak köztük gyermekek és néhány idős is.

Eleinte a szennyezett vízre gyanakodtak a betegség okaként, de ezt később elvetették, mert olyanok is rosszul lettek, akik nem az önkormányzati vízellátásra vannak rákövetve, ráadásul a vízben nem is találtak semmilyen káros kémiai vegyületet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!