A korábbi években az volt a jellemző, hogy amikor közeledett az előre kijelölt határidő, akkor azt mindig meghosszabbították. Ez most nem történt meg.
2019. július 31-től nyílt meg az a pályázat, aminek keretein belül a kisgyermekes családok akár 40 ezer forintnyi támogatást is kaphattak, ha a férőhelyhiány miatt magánbölcsődébe kényszerültek adni a gyermeket.
Ezt a támogatást a Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint március 31-ig lehetett igénybe venni, a kifizetés igénylés határideje pedig június 30. volt. Ezeket a határidőket eddig rendszeresen meghosszabbították, most azonban kiderült, hogy megszűnt a támogatás.
Voltak olyan kistelepülések és kerületek is, ahol automatikus volt a támogatás, mert alapvetően nem volt elegendő intézmény.
A korábbi években az volt a jellemző, hogy amikor közeledett az előre kijelölt határidő, akkor azt mindig meghosszabbították. Ez most nem történt meg: 2023-ban már nem hosszabbítottak tovább, pedig idén is bizonyosan sok gyermeket lesznek kénytelen magánbölcsődébe íratni a szülők állami férőhely hiányában.
Ez pedig komoly anyagi terhet jelenthet a családoknak.
(via 24.hu)