A miniszter szerint az államfő jelenléte és biztatása sokat jelentett a katonáknak és a civileknek is. Azok, akik heccpolitikát csinálnak ebből, valójában nem értenek az árvízi védekezéshez, csak a saját kéretlen véleményüket osztogatják a médiában.


A honvédelmi miniszter csütörtökön egy videóban fakadt ki a Facebookon, amiért szerinte egyes politikai szereplők alaptalanul vádolják Magyarország köztársasági elnökét, hogy nem vett részt az árvízi védekezésben. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint az államfő, aki egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka is, személyesen volt jelen több helyszínen, ahol katonák dolgoztak a gátakon. „A köztársasági elnök ott volt Neszmélyen, Dunaalmáson, Vácott és Pilismaróton is” – sorolta.

Ezzel nyilvánvalóan Magyar Péterre utalt.

A miniszter szerint az államfő jelenléte és biztatása sokat jelentett a katonáknak és a civileknek is, hozzátéve, hogy az árvízi védekezés egy hadművelethez hasonlóan bonyolult, komoly szaktudást igénylő feladat.

– mondta, és hozzátette, hogy a gátak nem politikai showműsorok helyszínei, hanem a tényleges munka terepei.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!