Új kihívást jelent a csapatoknak a női kézilabda Bajnokok Ligája megváltozott lebonyolítási rendszere Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke szerint, írja az MTI. A következő idényben - amely a jelenlegi tervek szerint szeptember közepén kezdődik - már nem lesz középdöntő. A csapatokat két nyolcas csoportba sorsolták,


a 14 fordulót követően az első és a második helyezettek automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

"Az új lebonyolítás teljesen új kihívást jelent a csapatoknak, hiszen amíg korábban négyfelé oszlottak a jó csapatok, addig most csak kétfelé" - fogalmazott az M1 aktuális csatornának Bartha, aki szerint kilenc együttes is esélyes lehet a négyes döntőbe jutásra, amelyet május 29-30-án rendeznek Budapesten.

Hibázni természetesen lehet itt a csoporton belül is, azért egy podgoricai, odensei, breszti vagy épp moszkvai kirándulás a Győri Audi ETO-nak is rendkívül nehéz lesz.

Hozzátette, a rájátszás első körét a válogatott meccsek közé kell majd betűzdelni, márpedig a Győr felnőtt keretének kilencven százalékát válogatott játékosok alkotják, így az első két pozíció megszerzésével két meccsel kevesebbet kell játszani egy olyan időszakban, mikor minden mérkőzésnek és utazásnak nagy jelentősége van.

A klubelnök rámutatott, kicsit kicserélődött a csapatuk, néhány játékos abbahagyta, néhány érkezett, de van bennük bizonyítási vágy. Korábban a koronavírus-járvány miatt a játékosok fizetésének 25 százalékát zárolták, és csak később születik döntés a klubvezetés részéről, hogy tudnak-e visszaadni ebből az összegből.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!