A politikus szerint gratuláció helyett zsarolás érkezett az európai szocialistáktól.


Ahogy azt korábban megírtuk, szombati választási győzelme után Robert Fico kapott felhatalmazást a kormányalakításra Szlovákiában.

Az európai szocialisták vezetője, Stefan Lövfen ezt követően felszólította, hogy minél hamarabb változtasson Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.

Ha ez nem történik meg, akkor kezdeményezni fogja a Smer kizárását. Robert Fico erre úgy reagált:

– mondta a Smer elnöke.

Fico úgy véli, hogy Lövfen álláspontja antidemokratikus és tekintélyelvű. Szerinte szuverén politikusokat nem illik megzsarolni.

A politikus arra emlékeztetett, hogy az európai baloldal elveszítette a közelmúltbeli választásokat. Emiatt azt hitte, hogy a Smer győzelmét az európai baloldaliak vezetése örömmel fogadja majd - írja az pozsonyi Új Szó.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!