Amíg a csütörtöki két mérkőzésen mind a négy kosárlabdacsapat féltérdre ereszkedve jelezte, nem kér a rasszizmusból, addig az NBA pénteki fordulójában már akadtak olyanok, akik ezt nem tették meg.
Mi történik, ha egy luxusbörtönbe zárjuk a világ legjobb játékosait?
Képzeljük el, hogy egy sportág klasszisait összezárjuk hónapokra és semmi mást nem csinálnak, mint edzenek és mérkőzéseket játszanak. Az NBA-nek köszönhetően megnézhetjük, hogyan néz ki mindez a valóságban.
Az első játékos az Orlando Magicben szereplő Jonathan Isaac lett, aki nem viselte a Black Lives Matter feliratú pólót, és nem térdelt le az amerikai himnusz alatt.
Elmondta, hosszú idő alatt hozta meg ezt a döntését, annak ellenére, hogy abszolút hisz a mozgalomban.
"Ez egy személyes döntés, mindannyian támogatjuk egymást ebben. És ha valakinek nem kényelmesek térdelni, és állni akar, azzal senkinek semmi problémája. Támogatom őt, csakúgy, mint a csapattársai és a szervezet" - nyilatkozta mondta Steve Clifford, a Magic edzője.
Ugyancsak egy pénteki mérkőzésen a San Antonio Spurs edzője, Gregg Popovich és asszisztense, Becky Hammon szintén állva maradtak, igaz, ők viselték a fekete pólókat.
A döntésem okát inkább megtartom magamnak. Mindenkinek személyes döntést kell hoznia, jogunk van úgy reagálni, ahogy szeretnénk
- magyarázta később Popovich.
Ami a mérkőzéseket illeti, az Orlando tíz ponttal, 128-118-ra győzött a Brooklyn Nets otthonában, a San Antonio Spurs 129-120-ra verte a Sacramento Kings csapatát. A listavezető Milwaukee Bucks nyert a Keleti főcsoport harmadik helyén álló Boston Celtics ellen.
NBA-eredmények
Brooklyn Nets - Orlando Magic 118-128
Portland Trail Blazers - Memphis Grizzlies 140-135, hosszabbítás után
Washington Wizards - Phoenix Suns 112-125
Milwaukee Bucks - Boston Celtics 119-112
San Antonio Spurs - Sacramento Kings 129-120
Dallas Mavericks - Houston Rockets 149-153, hosszabbítás után
Kiemelt fotó: Ashley Landis - Pool/Getty Images/AFP