Clive Worthingtonon rosszul végezte el a fogbeültetéseket a doktornő, aminek nyomán a férfit több mint 7 évig kínzó fájdalom gyötörte, majd végül véget vetett az életének.


Hozzátartozói szerint egy magyar fogorvos hanyagsága miatt több mint 7 évig kínzó fájdalom gyötörte a Nagy-Britanniában élő Clive Worthingtont, akinek a műhiba miatt neki megítélt több tízmilliós kártérítést sem fizették ki. A férfi végül öngyilkos lett – írja a Blikk.

Worthington fogbeültetésre utazott Magyarországra évekkel ezelőtt. Azonban az őt kezelő doktornő hibájából a brit férfinek behelyezett fogak és csapok rosszul illeszkedtek, ami állandó fertőzésekhez, gyulladásokhoz vezetett. A fogorvos Angliában is praktizált, ezért a férfi rendszeresen visszajárt hozzá immár a londoni rendelőjébe, ahol rendre új fogsorral próbálkoztak nála, ám a helyzet nem javult.

A brit Általános Fogászati Tanács kivizsgálta az esetet, majd azt a határozatot hozták, hogy a magyar doktornő hibázott, ezért több mint 117 ezer font (mintegy 50 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezték. Az összeget a biztosítójának kellett volna kifizetnie, de a társaság ezt nem tette meg, ugyanis Nagy-Britanniában a jog szerint a biztosító maga döntheti el, helyt ad-e a kártérítési kérelemnek, vagy indoklás nélkül elutasítja azt.

Lánya, Gina Tilly azt mondta, nem hagyja ennyiben a dolgot, és megküzd apja igazáért, hogy mással nem fordulhasson elő hasonló eset.

A Blikk szerint a magyar fogorvosnő már nem dolgozik Angliában, Budapesten, egy magánfogászaton fogadja betegeit. A doktornő nem akart nyilatkozni a lapnak. A brit Egészségügyi és Szociális Hivatal még mindig vizsgálja a gondatlanság ügyét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!