Lemondott New York városának egészségügyi vezetője, Oxiris Barbot, mert Bill de Blasio polgármester szerinte rosszul kezelte a koronavírus-járványt - írja az MTI.


Lemondó levelében a szakember "mély csalódottságának" adott hangot. Mint fogalmazott:

életünk legfontosabb közegészségügyi válsága idején nem olyan mértékben vették igénybe a járványügyi szakemberek tudását, ahogyan azt kellett volna.

Majd hozzátette: New York járványügyi szakemberei világszerte elismerést vívtak ki maguknak, és a városnak csak hasznára lett volna, ha él ezekkel a tapasztalatokkal.

A New York Times című lap információi szerint Barbot és a városi önkormányzat viszonya március óta igen feszült volt. Részben azért, mert Bill de Blasio polgármester márciusban nem akarta bezáratni az üzleteket és az iskolákat, és ezzel a járványügyi szakemberek szerint hozzájárult a vírus gyors terjedéséhez, részben pedig azért, mert később a szakemberek tanácsai ellenére sem szorgalmazta a vírusfertőzöttek kapcsolatainak feltárását.

A napilap által megszólaltatott egészségügyi szakemberek szerint a polgármesternek jobban kellett volna hallgatnia Oxiris Barbotra, támogatnia kellett volna a javaslatait. Bill de Blasio kedden már ki is nevezte Barbot utódját, Dave Chokshi orvost.

New Yorkban több mint 20 ezer ember halt meg a vírusfertőzés okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben. Az Egyesült Államokban - a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - a járvány kitörése óta már csaknem ötmillió a diagnosztizált fertőzöttek száma, és több mint 155 ezren haltak meg a Covid-19 és szövődményei miatt.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Gary Gershoff/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Getty Images via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!