Mint azt mi is megírtuk, a fideszes ellenzék felháborodott azon, hogy Cserdiné Németh Angéla, Rákospalota DK-s polgármesterének fiát választották a népjóléti bizottság külsős tagjává az önkormányzatban.

Cserdiné Németh Angéla a Facebook-oldalán indokolta meg a döntését. Azt írta, hogy

nem a családi kötelék döntött, hanem az, hogy egyetemista fia alkalmas a pozícióra.

Az ELTÉ-n szociális munkásnak tanul, és több éve dolgozik a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat polgármestereként. A kerületben több eseményt is szervezett már - írta.

hirdetés

A fizetségről a polgármester azt mondta, hogy a fiú ugyanúgy kap tiszteletdíjat, mint a bizottság többi külsős tagja, ez bruttó 200 ezer forint, azaz nettó 133 ezer. A tagságot pedig úgy kaphatta meg, hogy a képviselőtestület kétharmaddal szavazta meg őt.

Azt is elmondta, hogy

nem lát összeférhetetlenséget, mert a fiút egy képviselő javasolta, és a testület választotta meg. Szerinte nem kell hátrányt szenvednie a gyerekének, csak mert a polgármester családtagja. A Fidesz szerint viszont ez "családi vállalkozás".

Mihály Gergő, a polgármester fia pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy

lemond a tiszteletdíjáról, a havi 133 ezer forintos összeget minden hónapban más szociális vagy ifjúsági szervezetnek ajánlja majd fel, valamint létrehoz egy ösztöndíjat, amivel hátrányos helyzetű gyerekeken segít.

Azt ígérte, ezekről nyilvánosan is be fog számolni az oldalán.

Azt is bejelentette, hogy

belép a Demokratikus Koalícióba, hogy "ne csak lelkes XV. kerületiként, hanem várospolitikusként is" bizonyíthasson.

"Tudom, hogy a mai Magyarországon nehéz elhinni, hogy egy politikus rokona nem azért kap munkát, mert rokon. Hogy 9 év Fidesz után elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy rokon munkahelye nem csak kifizetőhely lehet. Jól tudom. Nekem éppen ezért másoknál nem kevesebbet, hanem többet kell letennem az asztalra ahhoz, hogy bizonyítsam: méltó vagyok a feladatra. Ez a bizonyítás ma kezdődik" - írta bejegyzésében.