Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) negyedik alelnökének választotta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselőt brüsszeli ülésén kedden.


Bocskor Andreát 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság. Az Európai Parlament szakbizottságai négy magyar képviselőt már alelnökökké választottak július közepén tartott alakuló ülésükön.

  • Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett,
  • Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották,
  • Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki,
  • Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

A képviselők több szakbizottság esetében is őszre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így mások mellett Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselő alelnöki jelöléséről is.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő uniós biztosjelöltsége miatt korábban visszalépett az EP alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottsága (AFCO) alelnöki jelöltségétől.

Az Európai Néppárt frakciója a közeljövőben új fideszes jelöltet állít az Alkotmányügyi Bizottság alelnöki pozíciójára, és ezt követően kerülhet sor a szakbizottsági szavazásra az alelnöki tisztségről.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!