A Blikknek az ügyészség szóvivője megerősítette: az elsőfokú ítélettel homlokegyenest eltérő döntés született, így a Jedlik Ányos Gimnáziumban december 5-én tanárát megkéselő diákot, H. Andrást szülei hazavihették.

A törvényszék szerint a szökés és elrejtőzés veszélye - ha fennáll is - bűnügyi felügyelettel kiküszöbölhető. Azt, hogy a 17 éves fiú kiszabadul, szülei is kevéssel korábban tudták meg. Nyilatkozni senki sem akart a családból.

Faragó Péter ügyvéd szerint most csak egymással szeretnének foglalkozni, de védence azt mondta, ez élete leboldogabb napja.

El sem hitte, mivel erre nem is lehetett számítani. Én magam sem biztattam volna azzal, hogy pár héttel a letartóztatás meghosszabbítása után egyszer csak kint lesz a szabad levegőn.

A Blikk úgy tudja, a 17 éves fiú négy hónapig biztosan nem kerül újra rács mögé, esetében a bűnügyi felügyelet elektronikus nyomkövető nélküli rendőrségi ellenőrzéseket jelent.

Koronavírus - Még több hír a témában

A 17 éves fiút korábban a családja rendszeresen látogatta és mindenben támogatta, de a koronavírus-járvány miatt később a börtönlakók is ritkán fogadhattak látogatót, testi kontaktusra olyankor sem volt lehetőség. Így legtöbbször Skype-on beszéltek. András fiatalkorúként csak egyedül lehetett a cellában, felnőttel nem zárhatták össze, írta a Blikk.

Készült a tettére a tanárnőjét hátba szúró győri diák

A rendőrség lezárta a nyomozást.

Kiemelt kép: police.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!