A Magyar Nemzet szerint a korábbinál súlyosabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a diákot, aki december elején késsel támadt a tanárára egy győri középiskolában. A lap azt írja, hogy H. Andrást közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérletével gyanúsítja a rendőrség, amiért a bíróságon a Btk. szerinti 5-15 éves szabadságvesztés felső határához közelebbi ítéletet kaphat majd. A fiú most elmeorvosi vizsgálatra vár.


A 17 éves diák, aki a Balaton-felvidékről származik, a fizikaórán többször megszúrta késével az 51 éves osztályfőnöknőjét, állítólag azért, mert hármast kapott egy dolgozatára. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, karját megműtötték, sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, otthonában folytatódik a gyógykezelése. A tanárnőt a kórházban meglátogatta H. András apja, akinek azt mondta, hogy kész megbocsátani a fiúnak.

A támadót eddig kétszer hallgatták ki, a késelés napján beismerte és megbánta a tettét, annak ellenére, hogy magára a szurkálásra nem emlékszik. H. András magyarázatot nem tudott adni a támadásra, most elmeorvosi vizsgálatra vár. Ügyvédje a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az emlékezetkiesés okának megállapítása mellett azért is lenne sürgős védence igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálata, hogy eldöntse, alkalmas-e a fiú egyáltalán a börtönre vagy a letartóztatás körülményei miatt további pszichés sérülés éri. A vizsgálat azonban még el sem kezdődött, annak ellenére, hogy a nyomozást irányító ügyész indítványozta a soron kívüliséget.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!