A hétvégén ráadásul annyira lehűl a levegő, hogy visszatér a tél, egyes helyeken akár még havazhat is.
Zivatar veszélye miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat
péntek éjfélig.
Ezekben a megyékben az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Délután, este az Észak-Dunántúlon, leginkább az északnyugati, északi határ közelében, illetve késő este az ország délkeleti határvidékén lehet számítani zápor mellett zivatarra is - írták a honlapjukon.
A pénteki 10-16 fokos hőmérséklet után viszont szombaton lehűlés érkezik: egy hidegfront miatt több esőre számíthatunk, a nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. Napközben 6-12 fok valószínű.
Vasárnap hajnalban pedig már az ország nagy részén fagyni fog,
A csúcshőmérséklet 0 és +5 fok között alakulhat.