Nemrég bejelentette az RTL Klub, hogy a három évadot megélt Álarcos Énekes helyett egy vadiúj formátumú tehetségkutatót indítanak el a csatornán, a Game of Talents, magyarul Tehetség első látásra címmel, mely 2021 márciusában debütált az amerikai Fox csatornán. Azt korábban már megírtuk, hogy a formátum itthon először az RTL Klubon lesz látható, most pedig azt is bejelentették, ki vezeti majd a műsort. A Reggeliben jelentkezett be Istenes Bence egy álarcban, amit lehúzva a fejéről mondta el, mennyire várja az új kihívást, amit a műsortól remél.


Bár nem ismertem az eredeti formátumot, amikor szóba került, több részt is megnéztem, és nagyon tetszett. A show különlegessége, hogy lesznek benne celebek és civilek is, tehetségek és olyanok is, akiknek a jó megérzéseikre kell hagyatkozniuk. Itt adásonként 10 millió forint a tét; ez egy izgalmas formátum, ami számomra is tartogat kihívásokat. Szeretek bevonódni a munkába, ötletelni a stábbal együtt, és a maximumot kihozni magamból és a többiekből is. Nagyon tetszett a műsor hangulata, humora, abszolút passzol hozzám, szerintem a nézők is nagyon szeretik majd, most pedig várjuk a tehetségek és a játékosok jelentkezését

- fejtette ki véleményét a Blikk magazinnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!