A munkavégzés az üzemben akkor indulhat újra, ha a cég megteremti a jogszerű működés feltételeit, amelyhez a jogszabályoknak megfelelő módon szükséges rendeznie a túltárolt hulladék helyzetét is.


Határozatlan időre felfüggesztette a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó működését a helyi kormányhivatal kedden - írta meg a 444.

– írták a közleményben.

Az üzem többször is bekerült a hírekbe az elmúlt hetekben: tűz és robbanás is volt az akkumulátorfeldolgozóban, súlyosan veszélyeztették a dolgozókat, nemrég pedig az ellenőrök is rosszul lettek a dél-koreai tulajdonú üzemben, amelyet a SungEel Hitech Hungary Kft. működtet. Ezen kívül a cég szigetszentmiklósi akku-feldolgozó üzemében két halállal végződő baleset is történt. A lakosság tüntetést is szervezett az üzemmel szemben.

A bátonyterenyei üzemet a kormányhivatal és a társhatóságok folyamatosan ellenőrizték az elmúlt időszakban. A vizsgálatok szerint a vállalkozás rendszeresen megsértette a hulladék telephelyen belüli elhelyezésére vonatkozó előírásokat, nem megfelelően vezették a dokumentációt, de előfordult az is, hogy az engedélyezettnél több hulladékot dolgozott fel.

– írták a közleményben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!