Szigetvár eleste és Nagy Szulejmán szultán halála után a Habsburgok és az Oszmán Birodalom komoly béketárgyalásokba kezdett, aminek végén megszületett az úgynevezett drinápolyi béke. Ez többek között biztosította az addigi török hódítások eredményeként kialakult új határok sérthetetlenségét, illetve mindkét fél garantálta Erdély státuszát.
A többször megújított okmány 25 esztendeig garantálta Magyarországon a békét, de csak elméletben. Mindennaposak voltak az egymás területére indított portyák, rablóhadjáratok, várfoglalások, a Habsburg és az oszmán is háborúra készült. A nyílt összecsapás végül 1591-ben robbant ki, 15 éves háború néven vonult be a történelembe.
A székelység veszélyes fegyver
Kezdetben a Habsburg Rudolf császár vezette keresztény koalíció győzelmet győzelemre halmozott, a 21 éves, jezsuita nevelésben részesült Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem számára felcsillant a remény: részese lehet a török kiűzésének. A fejedelemség 1594-ben bejelentette csatlakozását a Szent Ligához, a következő évben az erdélyi hadak támadásba lendültek.
Erdéllyel a háta mögött fellázadt Havaselve vajdája, Vitéz Mihály is.
A következő hónapok, évek gyors egymásutánban következő eseményeiben felesleges volna most elveszni, történetünk előzményeként elég annyi, hogy Zsigmond 1595 őszén negyed százada elvett szabadságának visszaígérésével hadba csábította a székely köznépet. Miután viszont a székelyek győztes csaták során valóban vérüket adták felszabadulásukért, a következő év elején a fejedelem visszavonta rendeletét.
Sőt, az érlelődő lázadásnak a Székelyföldre küldött hadak különös farsang idején kegyetlenséggel, karóba húzással, akasztással, csonkítással vették elejét. Ezzel a felkelés ugyan elmaradt, de a székelység szívében olthatatlan gyűlölet ébredt a fejedelem, és általában a Báthory-dinasztia iránt.
Mihály Erdély kormányzója
Idővel megfordult a hadiszerencse, Zsigmond először Rudolfnak adta át trónját, majd többször visszatérve végül Lengyelországból hazatérő unokatestvérének, Báthory András bíboros kezébe tette Erdélyt. A gond csak az volt, hogy Lengyelország nem vett részt a háborúban, szilárdan kiállt az oszmánokkal fenntartott jó viszony mellett, ebben az új helyzetben pedig nemcsak a szomszédos Moldvában, hanem Erdélyben is lengyel befolyás érvényesült.
Vitéz Mihály ezzel lehetetlen helyzetbe került, egyedül találta magát a török torkában elvágva természetes szövetségesétől, Rudolf császártól. Azonnal cselekedett: nem várta meg a Habsburgok Erdély visszaszerzésére indított hadának érkezését, hanem Rudolf jóváhagyásával váratlanul támadásba lendült.
Szabadságot ígért a székelyeknek, akik lelkesen csatlakozó tömegei 20 ezer főre duzzasztották seregét: 1599. október 28-án Sellenberknél legyőzte a fejedelmi hadakat, november elején bevonult Gyulafehérvárra, hónap végén pedig az országgyűlés elismerte császári kormányzónak. A Lengyelország felé menekülő Báthory bíborost székely fegyveresek meggyilkolták.
Mihály bevonul Gyulafehérvárra - Wikipedia
Kalandor ámokfutása
Mihály uralkodásában nem volt köszönet, a szabadságukat visszanyert székelyek kiesése hatalmas károkat okozott a földbirtokosoknak, ráadásul kegyetlen bosszút álltak az 1596-os véres farsang felelőseinek családjain. Talán még rosszabb volt, hogy a kormányzó hadserege fenntartásához brutális mértékben megemelte az adókat, az addig három forintos portánkénti állami követelés 1600 második felére 16 forintra emelkedett, a városokat pedig folyamatosan kölcsönök kiutalására kényszerítették. De Mihályt nem csak Erdélyben gyűlölték, Rudolf császár számára hamar kiderült, hogy
Mihálynak eszében sincs Erdélyt átengedni a Habsburgoknak, sőt hivatalosan is benyújtotta igényét az ismét császári kézre került Partium területére.
Ettől kezdve elapadt a nyugati pénzügyi segítség, ami még kínosabb helyzetbe hozta Havaselve vajdáját, Erdély önjelölt vezetőjét.
Ismét egy gyors húzással Mihály Moldva ellen fordult, 1600 májusában elűzte a lengyelbarát Jeremiás vajdát, megszerezte ezt a területet is. A szegény tartomány azonban csak ideig-óráig enyhítette anyagi gondjait. Az erdélyi nemesség Rudolfhoz fordult segítségért, a császári had Giorgio Basta vezetésével 1600 szeptemberének elején lépte át a határt, szeptember 18-án pedig a Miriszló mellett vívott csatában megfutamította.
A vajda "uralma" távolról sem volt az akkor még gondolatban sem létező Románia első egyesítése, hanem csak egy felelőtlen, kalandor politikus ámokfutása, rövid sikere.
Illusztráció: Wikipedia
