A nacionalista román tüntetők szerint durva provokáció volt a magyar köztársasági elnök megjelenése egy szoboravatón.


Novák Katalin Kölcsey Ferenc szobrát avatta fel a romániai Nagykároly (Carei) településen. Eközben a a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu tiltakozást szervezett a helyszínre.

A szoboravatás előtt több tucatnyi román nacionalista tüntető vonult fel a nagykárolyi polgármesteri hivatal előtt – írja tudósításában a Blikk.

A nacionalista tüntetők szerint Novák Katalin köztársasági elnök megjelenése volt az esemény legdurvább provokációja. A helyszínt egyébként rengeteg rendőr és csendőr biztosította.

Kovács Jenő polgármester szerint Kölcsey szobrának igenis helye van a városban, hiszen ezer szállal kötődik a környékhez. „Kölcsey visszatért” – fogalmazott Nagykároly első embere, aki megköszönte a fővédnökséget Nováknak.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor beszéde alatt tovább erősödtek a skandálások. A szónok az egykori nagykárolyi Kölcsey-szobor sorsát elevenítette fel, amelyet súlyosan megrongáltak, levágták a fejét, a többi részét pedig beolvasztották. „Haza és haladás” – emelte ki a politikus Kölcsey egyik fontos mondanivalóját, majd románul is elmondta beszédét.

Maga Novák Katalin úgy fogalmazott:

Ezután a liberális világ és a Nyugat veszélyeiről beszélt, szerinte Magyarország nem enged a „veszélyes ideológiáknak”.

„Ki kell állnunk a közös múltunkért és a közös jövőnkért, mert nemcsak a közös jövőnk, de a közös múltunk is a tét” – fogalmazott. Eközben a román tüntetők egy zászlót vettek elő, amelyre a következő szöveget írták: „Valami örökké tart: Erdély román föld”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!