Július 26-án, 91 éves korában elhunyt William English (Bill English) mérnök és feltaláló, aki jelentős szerepet játszott az első számítógépes egér elkészülésében - adta hírül a New York Times. A Stanfordi Kutatóintézet egykori kutatója 1968-ban tervezte meg az első egeret a nála korábban, 2013-ban meghalt Douglas Englebarttal, ami meghatározó momentum az informatika világában. A párosban English volt a gyakorlatiasabb, a megvalósító típus, míg Englebart inkább a látnok. Ezt bizonyítja, hogy bár a mutatóeszköz Englebart fejéből pattant ki, English volt, aki megépítette a faházas, két fémkeréken épülő egeret.


A találmányon azonban nem gazdagodtak meg, a szabadalom 1987-ben, még az egér elterjedtté válása előtt lejárt. Az ismertséget egy 1968-as bemutató hozta meg a két feltalálónak, a Mother of All Demos nevű prezentáció, ami már több olyan előremutató koncepciót is felvonultatott, amik a mai informatikában elterjedtek, például a szövegszerkesztőt, hiperlinkeket, grafikus kezelőfelületet, videóhívást.

The interface that we take for granted had to be INVENTED, and it took a lot of brilliance. Some of that is now lost, RIP Bill English. https://t.co/Y2NRDwn8sY

- Seamus Blackley (@SeamusBlackley) August 1, 2020

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!