A szexbotrányba és korrupciógyanús ügyekbe keveredett és lemondott Borkai Zsolt győri polgármester ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán nem csak a győri önkormányzatot és a győri Széchenyi István Egyetemet képviselte, hanem a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó, győri székhelyű Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) és a szombathelyi székhelyű Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) is megbízta jogi feladatokkal -írta meg a vízügyes igazgatóságok szerződései alapján a Napi.hu.

A lap szerint az ügyvédi szerződést 2018. május 29-én kötötték meg a "Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése" projekt keretében területszerzéshez kapcsolódó jogi szolgáltatás nyújtása tárgyában és előreláthatóan 2020. december 31-ig érvényes.

Mindezért Borkai Zsolt ügyvédjét, aki az elhíresült orgiavideóban is szerepel összesen nettó 19,5 millió forint díjazás illeti meg.

Az ÉDUVIZIG területén 136 darab, a NYUDUVIZIG területén pedig 39 darab ingatlan tulajdonjogi rendezésével bízták meg a győri ügyvédet. A lap emlékeztet: azt, hogy Borkai Zsolt ügyvédje jó kapcsolatokat ápol a magyar állammal, az is alátámasztja, hogy a kormánytól nyilvános pályázat nélkül is megkapta a győri, a pécsi és a miskolci kaszinók koncessziós jogát tíz évre.

Borkai ügyvédjével pályáztatás nélkül szerződött a győri egyetem

Nettó közel 40 millió forint üti Rákosfalvy Zoltán markát.

Kiemelt kép: Győrplusz TV


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!